Rangadóval kezdenek

Az észtországi Európa-bajnokságon pénteken túlestek az ilyenkor szokásos protokollon a csapatok, elkészültek a WCF csapatfotói, a jégmesterek is belakták a csarnokot, a csapatok pedig kipróbálhatták a jeget. A Miklai Henrietta, Sándor Nikolett, Rókusfalvy Orsolya, Micheller Dorottya, Palacsa Dorottya összeállítású csapat (és edzőjük, Palancsa Zoltán) már csütörtökön megérkeztek Tallinnba, ahol ebben a szezonban már játszottak egyszer, így ismerős körülményekkel találkozhattak.

A jéggel kapcsolatban a magyar női-válogatott jó tapasztalatokat gyűjthetett: A jég nagyon tetszett, szerencsére jó gyors, ami azt jelenti, hogy egyben könnyen söpörhető is. Ezen kívül eléggé kiszámítható, mert a végén fordulnak a kövek igazán. Ahogy tapasztaltuk, minden pálya hasonlóan viselkedik, szinte alig van egy-egy hibás kő, így nagyon remélem, hogy teljes erőbedobással tudunk majd holnap nekilátni a törökök elleni meccsnek” – fogalmazott Palancsa Dorottya, a csapat skipje.

Az Európa-bajnokság Észtország fővárosában ténylegesen szombaton kezdődik meg, ahol a magyar csapatra rögtön egy rangadó vár. Tavaly St Gallenben ugyanis a törökökkel együtt esett ki a magyar csapat az A-osztályból, így most mindkét együttes az azonnali visszajutás reményében érkezett a 2018-as Eb-re. Éppen ezért egy jó rajt fontos lehet – tudják ezt a lányok is.

HUN noi

„Legutóbb a páros években, 2014-ben és 2016-ben is sikerült feljutnunk már az A-osztályba, így tudjuk mi kellhet ehhez, a célunk most is ez. A törökök most is nagy riválisok lesznek, de rajtuk kívül még az észt – norvég – lengyel hármas is harcban lehet a feljutásért. Tavaly óta egy változás van nálunk, a külföldre költöző Kalocsai Vera helyett Rókusfalvy Orsolya játszik a csapatban lead pozícióban.” – nyilatkozta az elutazás előtt az esélyekről a csapat skipje, Palancsa Dorottya. A magyar válogatottra hat nap alatt kilenc kemény mérkőzés vár, utána pedig reményeink szerint további harc a rájátszásban az ismételt feljutásért.

A magyar női curling-válogatott menetrendje Tallinnban:

november 17. szombat 14.00 – Magyarország – Törökország

november 18. vasárnap 07.00 – Magyarország – Szlovénia

november 18. vasárnap 15.00 – Magyarország – Litvánia

november 19. hétfő 07.00 – Magyarország – Lengyelország

november 19. hétfő 15.00 – Magyarország – Észtország

november 20. kedd 13.00 – Magyarország – Spanyolország

november 21. szerda 07.00 – Magyarország – Norvégia

november 21. szerda 15.00 – Magyarország – Anglia

november 22. csütörtök 08.00 – Magyarország – Szlovákia

(A fenti időpontok a magyarországi időzóna szerint értendőek, a találkozók észtországi idő szerint egy órával később kezdődnek)