Kifakadtak a “hagyma-lányok”

A pjongcsangi téli olimpia egyik legnagyobb meglepetését a dél-koreai női curling-válogatott szereplése és olimpiai ezüstérme jelentette A csapatot azóta a nemzetközi szaksajtóban csak “hagyma lányok”-nak emlegetik (Garlic girls), mivel a csapat Dél-Korea egy hagymatermelő részéből (Észak-Gyeongsang tartományból) származik – mintha nálunk pl. egy makói curling csapat szerepelne a  versenyeken… 🙂

Február óta nem sokat hallottunk a csapatról, amely most sajnos negatív hírek kapcsán került ismét a figyelem középpontjába. A csapat játékosai ugyanis kifakadtak a dél-koreai szövetség volt alelnöke ellen, azzal vádolva meg Kim Kyong-doo-t, hogy agresszív beszédstílusával terrorizálta őket, furcsa parancsokat adott a játékosoknak és indokolatlanul korlátozta magánéletüket. “Sérültek az emberi jogaink, elértünk egy olyan ponthoz, ahol ez számunkra már elviselhetetlen volt” – írták szerdai közleményükben a lányok. A vádak között a versenyeken szerzett pénzdíjak visszatartása mellett az is szerepel, hogy a csapat edzői a válogatott skipjét, Kim Eun-jung-ot azért nem tették már be a csapatba, mert szeretett volna családot alaptani – júliusi esküvője után gyermeket szeretett volna.

Olympic Winter Games PyeongChang 2018

A 2018-as téli olimpia dél-koreai meglepetés-csapata – Fotó: © WCF / Richard Gray

A “Hagyma lányok” hihetetlen népszerűségre tettek szert Dél-Koreában az olimpia után, számos reklámban szerepeltek, internetes mémek témájául szolgáltak, szinte fogalommá váltak – amiben talán az is közrejátszott, hogy a csapat mind az öt tagját (Kim Eun-jung, Kim Seon-yeong, Kim Yeong-ae, Kim Cho-hee és Kim Yeong-mi), sőt még az edzőjét is KIM-nek hívják. Már az olimpia alatt is nagy volt az őrület körülöttük, a torna éremcsatái előtt edzőjük el is vette a telefonjaikat, hogy csak a játékra tudjanak koncentrálni. Végül Dél-Korea csak az olimpiai döntőben kapott ki Svédországtól, de így is története legnagyobb sikerét ünnepelhette curlingben. A mostani tiltakozó levélben a játékosok azt is kijelentik, hogy a jövőben nem akarnak tovább együtt dolgozni eddigi edzőjükkel, Kim Min-Jung-gal, aki történetesen a megvádolt korábbi alelnök lánya.

Eun-Jung Kim, KOR

A dél-koreai sportminisztérium a helyi olimpiai bizottsággal közösen – ahogy ilyen esetekben első lépésként általában teszik az illetékesek – az eset szigorú kivizsgálását helyezte kilátásba, a vizsgálat jövő héten kezdődik. Dél-Korea november elején egy teljesen más női csapattal szerepelt a Pacific-Asia bajnokságon, amelyet meg is nyert – abban a csapatban “csak” három Kim keresztnevű játékos szerepelt…