A világkupa zárófordulóján búcsúznak Ulsrudék

A 2018-2019-es curlingszezon záróeseményeként rendezik meg ezen a héten Pekingben a világkupa első kiírásának fináléját, amelynek végén bajnokot avatnak férfi, női és verseny páros számban is.

A négyfordulós sorozat tavaly ősszel vette kezdetét, lebonyolítása értelmében pedig az első három, Suzhouban, Omahában és Jönköpingben rendezett torna során lehetett kvalifikálni a kínai fővárosban tartandó döntőre, amin így tényleg a szezon legjobb csapatai csoportosulnak.

A fő figyelem alighanem a férfiak küzdelmeire fog helyeződni, itt tartja ugyanis búcsútornáját az elmúlt évtized egyik legmeghatározóbb, és mindenképpen legkarakteresebb csapata, a Team Ulsrud. A norvég négyes tagjai, Thomas Ulsrud, Torger Nergard, Christoffer Svae és Havard Vad Petersson 12 éven át játszottak együtt, de márciusban bejelentett felbomlásuk nyomán most utoljára öltik magukra a tarka nadrágokat, méghozzá abban a városban, ahol egyetlen világbajnoki címüket is szerezték 2014-ben. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a csapat tagjai folytatják-e a pályafutásukat más formációkban.

A norvégok azonban csak a szövetség meghívása nyomán vehetnek részt a döntőtornán, alanyi jogon kvalifikálnia ugyanis nem sikerült az ország férficsapatának. A nyolc résztvevő csapat között ott van a házigazda kínaiak mellett a világkupa előző három fordulójának győztese, ami Kanadából két csapatot, Kevin Koe és Matt Dunstone alakulatát jelenti, valamint az USA-ból az olimpiai bajnok John Shusteréket. Meghívást kapott az aktuális világbajnok, azaz Svédországból Niklas Edinék, valamint a világkupán tornagyőzelem nélküli további két legjobban teljesítő nemzet, azaz a skótok (Ross Paterson) és a svájciak (Yannick Schwaller).

CWC Omaha 2018-6524

A japánok és a koreaiak is megnyertek egy-egy fordulót a női mezőnyben – © WCF / Céline Stucki

A nőknél történt egy kis kavarodás, miután a három tornagyőztes, a kanadai Rachel Homan, a japán Satsuki Fujisawa és a dél-koreai Kim Min-ji csapata közül előbbi nem vállalta a részvételt, Homan és a második köveket dobó Joanne Courtney ugyanis egyaránt első gyermeküket várják. Helyükre azok a Jennifer Jonesék ugrottak be, akik ugyan a világkupa egyik fordulóján sem vettek részt, ám így is az egyik legfőbb esélyesnek számítanak. Teljesítménye alapján még kiváltotta a jegyét Svédország (Anna Hasselborg) és Oroszország (Anna Szidorova), itt lesznek a friss világbajnok svájciak Silvana Tirinzoni vezetésével, és nem hiányozhatnak a vendéglátó kínaiak sem.

Ahogy a férfiaknál, úgy a vegyes párosoknál is két kanadai egység lép jégre, hiszen a Walker/Muyres és a Sahaidak/Lott kettős egyaránt megnyertek egy-egy fordulót, ahogyan a norvégoktól az olimpiai bronzérmes Skaslien/Nedregotten kettős is. Ketten lesznek azonban a svájciak is: az USA mellett a Perret/Rios páros a pontok révén harcolta ki a bejutást, meghívást kapott azonban a 2018-as világbajnok párosuk is Michele Jäggivel és Sven Michellel. Mivel a vegyes párosok idei vb-je csak pár héttel ezelőtt ért véget, a szervezők a tavalyi győztesnek adták a részvételi jogot – végül így lett egyszerűbb a dolguk, mert Anna Hasselborg és Oskar Eriksson friss világbajnok duója egyébként sem tudna játszani, hiszen csapatukkal szintén jelen vannak a tornán. A vegyes párosok nyolcas mezőnyét az oroszok és a kínaiak teszik teljessé.

A világkupa az egyetlen olyan curlingtorna, ahol a csapatok a saját nemzetüket képviselve pénzjutalomért játszanak. A résztvevők az előző fordulókon is gyűjtögethették már az összeget, most a pekingi döntőtornán pedig a férfiak és a nők mezőnyében egyaránt 112 000 dollár, a vegyes párosoknál 56 000 dollár az összdíjazás.