Új edzővel az olimpiáért!

Új év, új remények és új fogadalmak. Sokak számára az ünneplés mellett ezt is jelenti a Szilveszter környéki időszak. Nincs ez másként időnként a sportolóknál sem, a Palancsa Dorottya – Kiss Zsolt páros számára a 2020-as esztendő például rögtön egy komoly változást is hoz. Januártól ugyanis – a korábbiaktól eltérő módon – egy kanadai szakember David Wills (a nagy képen) irányításával készülnek majd, akivel a tervek szerint együtt is utaznak a versenyekre. A curling vegyes párosban kétszeres világbajnok (2013, 2015) páros számára a legfőbb cél a 2022-es pekingi téli olimpia lehet – korábban ugyanis még egyetlen magyar curling játékosnak sem sikerült eljutnia az ötkarikás versenyekre.

“Igazság szerint Zsoltival már pár éve gondolkoztunk azon, hogy szükségünk lenne egy olyan külföldi edzőre, aki koordinálni tudja az edzésmunkánkat és hosszabb távon tud foglalkozni velünk. Most adódott ez a remek lehetőség, hogy David Wills-szel elkezdjük a közös munkát. Karácsony előtt volt Magyarországon a katari válogatott edzőtáborozni, ahová elkísérte őket David is, mint segédedző. Ez idő alatt beszélgettünk Belleli Lajossal, a katariak edzőjével, aki szívesen ajánlotta nekünk Davidet, hisz, mint utólag kiderült, éppen most járt le a szerződése az arab országban. Mi pedig kaptunk az alkalmon és megkértük, hogy foglalkozzon velünk hosszabb távon. A közös munkát január 6-án kezdtük el és egészen a 2022-es olimpiáig szeretnénk folytatni vele, remélhetőleg minél jobb eredményekkel körítve.” – fogalmazott optimistán az új szakember kapcsán Palancsa Dorottya. A világbajnok párost a korábbi években Palancsa Zoltán és Kiss László segítette, így ez most az első alkalom lesz, hogy “családon kívülről” érkezik majd a rendszeres szakmai segítség.

“Most hétfőn kezdtünk el dolgozni az új edzőnkkel, aki örömmel vállalta a közös munkát. Most van egy ösztöndíjunk a Nemzetközi Olimpiai Bizottság révén és ezt is felhasználva tudjuk fedezni a költségeinket. Bízunk benne, hogy eredményes lesz a közös munka.” – fogalmazott az új szakember bevonásával kapcsolatban Kiss Zsolt.

“David már Katarba is a curling miatt érkezett, hiszen eredetileg az Egyesült Arab Emírségekbe ment volna oktatni, ott viszont nincs curling élet. Mi természetesen a curling kapcsán ismerkedtünk meg, Katarba érkezve felajánlotta a segítségét és szeretett volna a sportág közelében maradni. Több egyetemi diplomája is van, beszél angolul, franciául, németül és még kicsit japánul is. Több mint negyven éves tapasztalata van a sportágban, hivatalosan is minősített edzője a sportágnak, így minden adott ahhoz, hogy Dóri és Zsolti segítségére legyen” – fogalmazott a szakembert beajánló Belleli Lajos a curling.hu megkeresésére.

Sok ideje viszont nincs bizonyítani az új trénernek, január végén ugyanis a vegyes párosok magyar bajnoksága rögtön egy fontos mérföldkő lehet a 2022-es olimpia felé vezető úton. A magyar bajnok páros utazhat ugyanis az idei kanadai vegyes páros vb-re, ahol már kvalifikációs pontok is gyűjthetőek a pekingi játékokra. A 2020-as és a 2021-es vb eredménye lesz a meghatározó az olimpiai szereplés vonatkozásában és bár Pjongcsanggal ellentétben már tíz vegyes páros indulhat majd 2022-ben az olimpián, de így sem lesz egyszerű a nagyon vágyott magyar kvóta megszerzése.

82775278_454075405260890_8290653385254764544_n

A Palancsa-Kiss páros évek óta hatalmas harcot vív idehaza a vb-ezüstérmes Szekeres Ildikó – Nagy György párossal, akik már hosszabb ideje készülnek együtt külföldi edzőjük, Karen Watson irányításával. Az utóbbi kilenc évben csak ez a két páros nyert magyar bajnokságot ebben a szakágban, így várható, hogy a pekingi olimpiáért is ők lesznek majd harcban – előbb egymással, majd a nemzetközi ellenfelekkel. Az idei vegyespáros magyar bajnokságot 2020. január 30. és február 4. között rendezik meg a Kamaraerdei Curling Clubban, ahol az előzetes nevezések alapján összesen hét páros indul harcba a győzelemért.