Vereség jutott péntekre

A finnországi Lohjában zajló junior B-világbajnokság második napján egyetlen magyar érdekeltségű mérkőzést rendeztek, a fiú csapat ellenfele Lettország volt a második fordulóban. A csapat felállása azonos volt az előző naphoz képest, amikor Ausztria ellen sikerült bravúrral, ötpontos hátrányból fordítani. A lettek elleni meccsen is előnyt adtak a fiúk az ellenfélnek, de 0-3-ról feljött a csapatunk és két lopásnak köszönhetően fordított 6-4-re. Most azonban az utolsó end az ellenfélnek kedvezett, ahol a letteké volt a befejező kő és hármat tudtak írni ellenünk. Lettország így 7-6-ra győzött, a csehek legyőzése után így második mérkőzését is ugyanilyen arányban nyerte meg.

Összességében erős meccs volt, kiegyensúlyozott játékteljesítménnyel. Jól és összeszedetten játszott a Szarvas Kristóf, Tatár Lőrinc, Kalocsay Ottó, Gazdag Zsombor és Sámson István összeállítású csapat, sajnos a végjáték nem alakult szerencsésen, így két fordulót követően a magyar fiú csapat egy győzelemmel és egy döntetlennel áll a csoportban. A junior B-világbajnokság eredményei az ALÁBBI LINK-en követhetőek.

3

A pénteki nap további eredményei a magyar érdekeltségű B-csoportból: Csehország – Ausztria 9-2, Lettország – Ausztria 8-4, Oroszország – Hong Kong 11-1, Olaszország – Szlovákia 12-7

A junior férfi mezőnyben a B-világbajnokságon összesen 25 csapat szerepel, őket három csoportra osztották a tornán.

A-csoport B-csoport C-csoport
Fehéroroszország Ausztria Ausztrália
Dánia Csehország Kína
Anglia Hong Kong Finnország
Spanyolország Magyarország Japán
Franciaország Olaszország Kazahsztán
Dél-Korea Lettország Új-Zéland
Hollandia Oroszország Szlovénia
Lengyelország Szlovákia Törökország
Tajvan