Csodás fordítás Ausztria ellen

“Nincs vesztett helyzet!” – tulajdonképpen így is összefoglalhatjuk a magyar junior válogatott rajtját a finnországi Lohjában zajló junior B-világbajnokságon. Fordulatosan indult a férfi junior- válogatott (Szarvas Kristóf, Tatár Lőrinc, Kalocsay Ottó, Gazdag Zsombor és Sámson István) első meccse az osztrák csapat ellen. Az első néhány end óvatosabb játékkal telt. Jól olvasták a jeget a fiúk, az irányok és a sebességek is kiválóan megvoltak. A harmadik end végén 2:1-re vezetett magyar csapat. Az ellenfél azonban a negyedik endben három pontot írt, majd a következő end-ben, egy szerencsétlenül pattanó utolsó kő miatt három pontot tudtak lopni is az osztrákok.

Az ötödik end végére így magyar szempontból 2-7-re állt a meccs, a magyar fiúk számára azonban úgy tűnik valóban nem létezik vesztett helyzet. Teljesen higgadtak maradtak és magasabb fokozatra kapcsoltak, így előbb két ponttal megírták a hatodik endet, majd loptak még egy pontot. Az utolsó endben 2 pont kellett még a csapat számára döntetlenhez, de magabiztos taktikával, jól felépített játékkal három pontot loptak (!!) végül az ellenféltől, így 8:7-re megnyerte válogatottunk az első, izgalmakban és fordulatokban bővelkedő összecsapását. Amelynek a score-tábláját érdemes “elmenteni”, mert komoly önbizalmat adhat a reménytelennek tűnő játékhelyzetekben is.

2

A folytatásban pénteken Lettország ellen következik, majd szombaton Csehország, vasárnap Hong Kong és Oroszország, hétfőn Olaszország, kedden pedig Szlovákia lesz az ellenfél a csoportkörben a magyar fiúk számára. A junior B-világbajnokság eredményei az ALÁBBI LINK-en követhetőek.

A csütörtöki játéknap eredményei a magyar érdekeltségű B-csoportban: Oroszország-Olaszország 10-3, Szlovákia – Hong Kong 17-1, Lettország – Csehország 7-6

A junior férfi mezőnyben a B-világbajnokságon összesen 25 csapat szerepel, őket három csoportra osztották a tornán.

A-csoport B-csoport C-csoport
Fehéroroszország Ausztria Ausztrália
Dánia Csehország Kína
Anglia Hong Kong Finnország
Spanyolország Magyarország Japán
Franciaország Olaszország Kazahsztán
Dél-Korea Lettország Új-Zéland
Hollandia Oroszország Szlovénia
Lengyelország Szlovákia Törökország
Tajvan