Na ez már döfi – térden az olaszok is!

A torna elején elszenvedett két vereségre talán már nem is emlékszünk, mert a Palancsa Dorottya vezette magyar női curling válogatott (Miklai Henrietta, Sándor Nikolett, Micheller DorottyaHamvas Villő) kedden és szerdán alaposan letette a névjegyét a helsingborgi Európa-bajnokságon. Szerdán a kora reggel (8.00-as kezdés, brrrr…) ugyanis sikerült az olaszok ellen is győzni, akik az előző évben még az A-osztályban szerepeltek. Pedig a negyedik end után 1-4-nél kevesen gondolták volna, hogy megszakad Veronica Zappone és csapatának remek sorozata. Jött azonban két magyar “lopás”, így hét endet követően 4-4 volt az állás. A befejezés joga viszont úgy állt, hogy ez kevés lesz, mert 5-5 után a záró endben az olaszok dobhatták el az utolsó követ. Ez azonban nem zavarta a magyar csapatot, amely ismét pontot írt, 6-5-ös bravúrgyőzelme pedig azt jelenti, hogy most már sokkal reálisabba az ismételt feljutásról álmodozni, mint két nappal ezelőtt. Az 5/2-es mérleg azt jelenti, hogy a csütörtöki folytatásban a csapatnak saját kezében van a sorsa. Ha sikerül a lengyel (1/6) és a szlovákok (3/4) ellen nyerni, akkor meglesz a rájátszás és egyetlen mérkőzésre jut a csapat attól, hogy a magyar női curling történetében feljusson az európai elitbe.

75380446_408868990052464_5809406106400718848_n

“Mai egyetlen meccsünket a veretlen olaszok ellen játszottuk. Nem indult jól az eleje, sok apró hibát vétettünk. A szünet után azonban feljavult a játékunk, ennek ellenére a 7. Enben az olasz befejező hat pontért dobhatott, viszont elhibázta, ettől elbizonytalanodott, mi pedig éltünk a lehetőséggel és az utolsó endben is sikerült lopnunk (6-5). Most viszonylag kedvező helyzetben vagyunk, de még nem nyugodhatunk meg – holnap mindkét meccsünket meg kell nyerni a lengyelek, illetve a szlovákok ellen.” – írta érthetően boldogan és elégedetten Palancsa Zoltán, a válogatott edzője. A szerdai bravúros fordítás pedig mindenképpen a magyar curling aranylapjaira kívánkozik. Ilyen játékkal csütörtökön esem lehet baj, főleg, ha nem kell 1-4-ről kapaszkodni…

Az állás a 7. forduló után Skip GY V
Olaszország Veronica Zappone 6 1
Anglia Lisa Farnell 5 2
Magyarország Palancsa Dorottya 5 2
Törökország Dilşat Yıldız 5 2
Finnország Elina Virtäla 4 3
Spanyolország Oihane Otaegi 4 3
Szlovákia Gabriela Kajanova 3 4
Fehéroroszország Alina Pauliuchyk 2 5
Lengyelország Marta Pluta 1 6
Litvánia Asta Vaicekonyte 7

A magyar női válogatott menetrendje a helsingborgi Európa-bajnokságon:

november 21. csütörtök 9.00 Magyarország – Lengyelország

november 21. csütörtök 19.00 Magyarország – Szlovákia