Ismét a feljutás lehet a cél

Csütörtökön délelőtt elutaztak a magyar válogatottak a szombaton Svédországban kezdődő curling Európa-bajnokságra. A tornát november 16-23. között rendezik meg a svédországi Helsingborgban, ahol mindkét magyar csapat a B-osztályban szerepel. A hölgyeknél a magyar bajnokságot (sorozatban hatodszor) megnyerő újpesti csapat szerzett jogot az indulásra, a skip Palancsa Dorottya vezetésével a Miklai Henrietta, Sándor Nikolett, Micheller Dorottya, Hamvas Villő összeállítású csapat szerepel az Eb-n, akiket edzőként Palancsa Zoltán kísér el Svédországba. A magyar női válogatott Anglia, Fehéroroszország, Finnország, Olaszország, Litvánia, Lengyelország, Szlovákia, Spanyolország illetve Törökország ellen játszik majd. A női mezőnyben a B-divízió tíz csapata körmérkőzést játszik egymással, amely után a négy legjobb mérleggel rendelkező csapat jut be a rájátszásba. Innen aztán az elődöntőket megnyerő két együttes jut fel, amely 2020 őszén az Európa-bajnokság A-osztályában szerepelhet majd.

 „Tavaly óta egyetlen változás volt a keretünkben, Rókusfalvy Orsolya gyermekáldás miatt nem versenyez az ősszel, az ő helyére a junior korú Hamvas Villő került be a csapatba. Az ősz feladata elsősorban a tavaly tanult új technika pontosítása volt, valamint szerettük volna a két junior korú lányt még jobban beépíteni a csapatba és az ő játékukat stabilizálni. Célunk az Eb-n továbbra is a feljutás lesz az A-divízióba, amivel lehetőségünk lenne a részvételre a vb-kvalifikációs versenyen. A lányok elszántak, céltudatosak és az elvégzett munka meg fog térülni! Számításom szerint legalább öt csapat indul hasonló eséllyel a két feljutó pozíció megszerzéséért, de ha a hatéves nemzetközi rutin jó játékkal párosul, akkor nem lesz gond a négy közé jutás, ott pedig már egyetlen mérkőzés dönt a feljutásról…” – fogalmazott optimistán a csütörtöki elutazás előtt a női válogatott edzője, Palancsa Zoltán.

75380446_408868990052464_5809406106400718848_n

A női válogatott (UTE Team Palancsa) öt főből álló kerettel kezdte a felkészülést az Eb-re, július közepétől másfél hónapon keresztül állóképességi és erőnléti fejlesztés zajlott az UTE szakedzőinek irányításával. A csapat augusztus végétől kezdte el a jeges felkészülést a “szokásos” háromnapos kamaraerdei edzőtáborral, majd szeptember elején Ausztriában és Csehországban indult felkészülési versenyeken. Október elején az Újpest Kupa megnyerése növelte az önbizalmukat, november elején a rangos tallinni WCT-versenyen viszont nem jutottak túl a csoportból, és az elmúlt hétvégén a Magyar Kupa elődöntőjében sem állt még össze a játékuk. Palancsa Zoltán szerint az előző évben az A-divízióból kieső olasz és finn csapat egyértelműen a visszajutás reményében érkezett Helsingborgba, mellettük az örök rivális török csapat, illetve az utóbbi időben sokat fejlődő angolok is harcban lehetnek a feljutásért a magyar válogatottal.

Magyar curling csapatok eddig négy alkalommal szerepeltek az Európa-bajnokság A-osztályában, a férfiak egyszer (2012), a nők pedig háromszor (2012, 2015, 2017) játszhattak az elitben, most Palancsa Dorottyáék számára az a cél, hogy 2020 őszén újra Európa legjobb csapatai között szerepelhessenek.

A magyar női válogatott menetrendje a helsingborgi Európa-bajnokságon:

november 16. szombat 9.00 Magyarország – Fehéroroszország

november 16. szombat 20.00 Magyarország – Finnország

november 17. vasárnap 14.00 Magyarország – Spanyolország

november 18. hétfő 9.00 Magyarország – Litvánia

november 18. hétfő 19.00 Magyarország – Anglia

november 19. kedd 14.00 Magyarország – Törökország

november 20. szerda 8.00 Magyarország – Olaszország

november 21. csütörtök 9.00 Magyarország – Lengyelország

november 21. csütörtök 19.00 Magyarország – Szlovákia