Mestervizsga lehet

Európa-bajnoki újoncként utazott el csütörtökön Svédországba a magyar férfi curling-válogatott, amely az előző évekhez hasonlóan a B-divízióban szerepel. Az előző szezonban a Kalocsay Ottó vezette csapat (Sámson István, Gazdag Zsombor, Gubányi Attila, Palancsa Péter) szerezte meg a bajnoki címet, amely így fennállása első Európa-bajnoki szereplésére készülhet. A B-divízióban két csoportban zajlanak majd a mérkőzések, a magyar válogatott Bulgária, Csehország, Észtország, Finnország, Szlovákia, Spanyolország és Wales ellen játszik. A csapat ebben a felállásban csak szeptember óta játszik együtt, azóta egy intenzív felkészülési időszakon van túl, több nemzetközi és hazai tornával, erőnléti és sok-sok jeges edzéssel.

„A Team Kalocsay gerincét az idén tavasszal bajnokságot nyert ifjúsági válogatott alkotja, amely a tavaszi ifjúsági világbajnokságon már képviselhette hazánkat. Mivel az ifi-bajnokcsapat másik része a világbajnok Kiss Zsolt vezette férfi együttest erősíti, ezért a tavaszi felnőtt magyar bajnokságon két rutinos játékossal egészült ki a Team Kalocsay és így szerezte meg az Eb-indulási jogot érő bajnoki címet” – fogalmazott a keddi sajtónyilvános edzésen a válogatott edzője, Rókusfalvy András, aki játékosként és edzőként is több alkalommal képviselte a magyar curlinget Európa- illetve világbajnokságon. A csapat csütörtökön repült el Koppenhágába, ahol autóbérlést kővetően érkezik meg a svédországi Helsingborgba.

75602770_518736995643847_8066795673992822784_n

A B-divíziót ebben az évben is két csoportban rendezik, a másik ágon Ausztria, Fehéroroszország, Franciaország, Izrael, Lettország, Litvánia, Lengyelország és Törökország szerepel.

A magyar férfi curling válogatott menetrendje a helsingborgi Eb-n:

november 16. szombat 15.00 Magyarország – Szlovákia

november 17. vasárnap 19.00 Magyarország – Észtország

november 18. hétfő 14.00 Magyarország – Wales

november 19. kedd 9.00 Magyarország – Spanyolország

november 19. kedd 19.00 Magyarország – Finnország

november 20. szerda 12.00 Magyarország – Bulgária

november 20. szerda 20.00 Magyarország – Csehország