Hírek

  • Gálával zárult a curling évad

    Csütörtök este a hagyományos évzáró gálával ért véget az ide curling szezon, ahol Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is köszöntötte a sportág szereplőit. A már tavaly bevezetett újítás jegyében most is a szezon végén (nem pedig naptári évhez rögzítve) hirdette ki a Magyar Curling Szövetség a 2018/19-es évad legjobbjait. A szövetség döntése értelmében…

    Tovább olvasom

  • Két kanadai és egy norvég sikerrel zárult a világkupa

    Pekingben véget ért a curling világkupa első szezonja, azaz megkoronázták a női, a férfi és a vegyes páros küzdelmek első bajnokait. A legfurcsább döntős párosítás egyértelműen a hölgyek mezőnyében alakult ki, hiszen míg a csapatok többsége az előző három forduló eredményei alapján vívta ki az indulási jogot a zárótornára, két olyan együttes került be a…

    Tovább olvasom

  • A világkupa zárófordulóján búcsúznak Ulsrudék

    A 2018-2019-es curlingszezon záróeseményeként rendezik meg ezen a héten Pekingben a világkupa első kiírásának fináléját, amelynek végén bajnokot avatnak férfi, női és verseny páros számban is. A négyfordulós sorozat tavaly ősszel vette kezdetét, lebonyolítása értelmében pedig az első három, Suzhouban, Omahában és Jönköpingben rendezett torna során lehetett kvalifikálni a kínai fővárosban tartandó döntőre, amin így…

    Tovább olvasom

  • Svédország a vegyespáros világbajnok

    Svéd sikerrel zárult szombaton Stavangerben a 2019-es curling vegyepáros világbajnokság. Az már korábban eldőlt, hogy a vb magyar résztvevői, Palancsa Dorottya és Kiss Zsolt a kilencedik helyen zárnak, miután Japán ellen vereséget szenvedtek a nyolcaddöntőben. A szombati helyosztókra már csak négy csapat maradt versenyben, amelyek után végül svéd-kanadai döntőt rendeztek. Ebben végül az Anna Hasselborg…

    Tovább olvasom

  • Vereség Japán ellen – 9. hely

    Ismét a nyolcaddöntő jelentette a végállomást a Palancsa Dorottya – Kiss Zsolt páros számára a vegyespáros világbajnokságon. Korábban a 2016-os és a 2017-es vb-n is a torna ezen fázisában vérzett el a magyar duó, amely most Norvégiában hiába vívta meg veretlenül a csoportküzdelmeket, a Japán elleni 9-4-es vereség a torna végét jelenti a magyar bajnok…

    Tovább olvasom

  • Japán ellen a nyolcaddöntőben

    Utolsó mérkőzését is megnyerte a Palancsa Dorottya – Kiss Zsolt összeállítású magyar curling válogatott a norvégiai Stavangerben zajló vegyespáros világbajnokság csoportkörében. A magyar páros pontokban gazdag mérkőzésen a fiatal guyanai csapat ellen győzött 10-5-re, így veretlenül várhatja a nyolcaddöntőt. A B-csoport élén végző magyar páros ellenfelének kiléte csak az esti utolsó forduló után dőlt el,…

    Tovább olvasom

  • Megőrzött veretlenség

    Hatodik mérkőzését is megnyerte a Palancsa Dorottya – Kiss Zsolt páros a norvégiai Stavangerben zajló vegyespáros világbajnokságon. A magyar bajnok páros Tajvan ellen a vártnál talán szorosabb mérkőzést játszott, ám végig vezetve 8-5-re győzött. Az újabb sikerrel az is eldőlt, hogy a magyar páros az utolsó forduló eredményétől függetlenül megnyerte a B -csoportot, így kedvező(bb)…

    Tovább olvasom

  • Alapcél teljesítve – megvan a vb-kvalifikáció

    Svájc ellen már igazi rangadó várt a Palancsa Dororttya – Kiss Zsolt párosra a norvégiai Stavangerben zajló curling vegyespáros világbajnokságon. Az eddig egyaránt veretlen két csapat mérkőzése a várakozásokkal ellentétben simán alakult, ahol a magyar bajnok négy endet követően 5-0-ra vezetett. A Daniela Rupp – Kevin Wunderlin összeállítású svájci csapat ugyan ezt követően 5-3-ra szépített,…

    Tovább olvasom

  • Mi is az a vegyespáros?

    Az utóbbi időszakban a magyar curling elsősorban vegyespáros fronton ért el kiemelkedő eredményeket, hiszen 2009-ben a Szekeres Ildikó – Nagy György páros vb-ezüstöt, 2013-ban és ’15-ben pedig a Palancsa Dorottya – Kiss Zsolt duó vb-címeket is szerzett a szakágban. A vegyespáros időközben felkerült a 2018-as pjongcsangi téli olimpia programjába is, ráadásul az akkori 8 csapat…

    Tovább olvasom