-
Hokis a curling jégen – videó
A közelmúltban egy válogatott jégkorong játékos, Erdély Csanád volt látogatóban a kamaraerdei pályán, akit a Nemzeti Sport Krém című mellékletéhez fotóztak a kollégák. A sportnapilap mai számában jelent meg az írás Csanáddal, akit az alábbi videóban is láthatunk – avagy így próbálja ki egy élvonalbeli hokis a curling jeget…
-
Nehéz rajt a fiúknak
Nem indult jól a magyar férfi juniorválogatott számára a finnországi Lohjában zajló B-osztályú világbajnokság. A szerdán elrajtoló tornát a Szarvas Kristóf, Tatár Lőrinc (skip), Kalocsay Ottó Dániel, Gazdag Zsombor, Tüske Milán összeállítású csapat három vereséggel kezdte. Rögtön a kazahok elleni nyitány rosszul indult, négy end után 0-6 volt magyar szempontból az állás, innen tudta végül szorossá……
-
Teljes lett a vb-mezőny
December elején először rendeztek világbajnoki selejtező tornát a curling vegyespárosok számára, ahol kiderült, hogy mely nemzetek szerepelhetnek majd az áprilisi kanadai világbajnokságon. A Curling Világszövetség (WCF) idénre szervezte át a vegyespáros világbajnokságok lebonyolítását, így jövőre már nem “nyílt” vb-t rendeznek ebben a szakágban, hanem a 20 legjobb csapat utazhat csak a kanadai Kelownába. Az idei……
-
Hamburg = jó kabala
Bár Hamburg messze van, de úgy tűnik, megéri a hosszú utazás az újpesti curlingeseknek. Tavaly a csapat megnyerte a rangos junior tornát a német kikötővárosban, ahol idén is remekeltek a UTE Curling klub versenyzői. A Szarvas Kristóf, Tatár Lőrinc (skip), Kalocsay Ottó Dániel, Gazdag Zsombor, Tüske Milán összeállítású együttes ezüstéremmel térhetett haza a sikeres hétvége……