Két évad díjazásával zárult a 2020-2021-es szezon

2021. május 28-án, pénteken, a Mazel Tov étteremben tartotta a Magyar Curling Szövetség a szezonzáró bankettjét.

A tavalyi szezonban a koronavírus miatt hirtelen ért véget az év, így aztán a Magyar Curling Szövetség éves bankettja is elmaradt. Ezért a 2020-2021-es szezon lezárulásával két szezon serlegjei kerültek átadásra, lettek egy nagyobb ceremónia keretei között.

Pomázi Gyula elnöki nyitóbeszédét követően az életműdíjak kerültek átadásra, a legsikeresebb curlingesek mellett a pálya megnyitása óta jégmesterként dolgozó Sztojka Viktor munkáját is kitüntette a szövetség. Ezután az országos bajnokságok és a Magyar Kupa dobogósait köszöntötte a szövetség – az utánpótlás csapatoknak Dencső Blanka, az MCSZ elnökségi tagja, a vegyes-csapatoknak Fábián László, a férfi és női bajnokság elitjének a Vasas SC alelnöke, Polgár-Veres Árpád gratulált, majd a vegyes-párosoknal és a 2021. év legjeinek ismét Fábián László nyújtotta át a kupát, az pályanyitás óta eltelt 16 évben aktív sportolók számára az MCSZ lojalitás díj átadásával pedig Pomázi Gyula MCSZ elnök zárta a ceremóniát. A legszebben dekorált egyesület a Vasas SC lett a két szezon alapján.

A vacsorával egybekötött gála végén kötetlen beszélgetéssel zárult a program.

 

Cikk: Kreisz Bálint
Fotó: Vasas Attila (Vasas SC)