Beindult a curling Sátoraljaújhelyen

Június 12-én került megrendezésre az I. Sátoraljaújhely Kupa, amely során újabb versenyzők próbálhatták ki a curlinget és mérkőzhettek meg egymással.

Rövid időn belül második alkalommal tartott a Magyar Curling Szövetség vidéki, oktatással egybekötött versenyt új tagszervezetek számára. Az I. Sátoraljaújhely Kupa az MCSZ, a Zempléni Hiúzok Jégsport Egyesület és a Kazinczy Ferenc Általános Iskola Diáksport Egyesülete közös szervezésében jött létre, Az esemény beépült a helyi jégkorongozók hétvégi évzáró rendezvénysorozatába. Emiatt a vártnál jóval többen, 80-an vettek részt az elméleti oktatáson. Közülük több, mint 50-en a gyakorlati oktatáson ki is próbálták a sportágat.

A jó hangulatú, sok érdeklődőt vonzó eseményen a Magyar Curling Szövetség öt instruktora, Szabó Enikő, Fóti Balázs, Palancsa Zoltán, Kerekes Olivér és Kiss Bálint segítették az újoncok ismerkedését a curling kövekkel.

Az oktatást követő versenyre végül nyolc csapat 32 játékosa adta be nevezését, a többi érdeklődő pedig a lelátóról figyelte a küzdelmet. Az alapszakaszban két, négy csapatból álló csoportban zajlottak a mérkőzések, a továbbjutók számára a rájátszásban elődöntőkre, majd bronzmérkőzésre, illetve döntőre került sor.

Külön örömöt szerzett a szervezőknek, hogy a korábbi, Tatabányán megrendezett kupáról is érkezett egy csapat. Az első két helyre helyi csapatok értek oda, a győzelemnek a Retró 3H örülhetett, az ezüstérem pedig a Sepregetők nyakába került, de a vendégek se jöttek hiába, a Tatabányai Polipok szerezték meg a bronzérmet.

Az MCSZ Elnökségének hosszútávú célkitűzése további vidéki bázisok létrehozása, ezáltal a tagegyesületek és igazolt versenyzők számának növelése. Az új bázisok leendő edzőinek a nyár folyamán instruktor képzést fogunk tartani, hogy helyi szinten is heti rendszerességgel programok indulhassanak 2021 őszétől.

Kreisz Bálint