-
Bronzérmes lett a Palancsa-Kiss páros Pozsonyban
A harmadik helyen végzett a Palancsa Dorottya-Kiss Zsolt vegyes-páros csapat a CCT-sorozat pozsonyi állomásán. A február 16. és 19. között megrendezett 24 csapatos versenyen a tavalyi győztes Palancsáék a hatcsapatos csoportból négy győzelemmel és egy vereséggel léptek tovább, majd az egyenes kieséses szakaszban először az angol Fowler-Fowler duót győzték le 8-1-re, majd a norvég Skaslien-Nedregotten párost

-
Meghívó a MCSZ soron következő elnökségi ülésére
Tisztelt Meghívott! Ezúton sok szeretettel meghívlak a Magyar Curling Szövetség elnökségi ülésére. Értekezlet időpontja: 2017. február 22. (szerda) 18:30 óra Értekezlet helyszíne: ELTE sporttelep (Budapest XI., Bogdánfy u. 10. / B. 3. lépcsőház 2. emelet tárgyaló) Napirendi pontok: 1. Két elnökségi ülés között hozott döntések megerősítése 2. Beszámoló az előző elnökségi ülésen megbeszélt feladatok elvégzéséről
-
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – GEREVICH ALADÁR ÖSZTÖNDÍJ
A Magyar Curling Szövetség pályázatot ír ki a 2017. évre megítélt Gerevich Aladár Ösztöndíj elnyerésére. Pályázat célja: Megfelelő anyagi feltételek biztosítása a Magyarország képviseletében versenyző utánpótlás vagy felnőtt curling válogatott kerettag sportolók zavartalan és magasabb szintű sporttevékenységéhez. Az Ösztöndíj részleteit az alábbi dokumentumok tartalmazzák: MCSZ-2017-Gerevich-Sportösztöndíj-pályázata Gerevich-Szabályzat PÁLYÁZATI-adatlap-Gerevich A pályázatot elektronikus formában kérjük visszaküldeni a magyar.curling@gmail.com
-
Szombaton Téli Sportágválasztó a Jégpalotában!
2017. január 28-án, szombaton kerül megrendezésre a Téli Sportágválasztó – Mozogj télen is! elnevezésű esemény Budapesten, a Jégpalotában. A rendezvényen a téli sportágak mutatkoznak be és lesznek kipróbálhatóak a látogatók számára. A megjelenő sportágak, szakképzett edzők segítségével, interaktív tevékenységekkel készülnek, amelyek készség- és képesség felméréstől kezdve a sportágválasztásig terjednek. Látványos bemutató eseményeken a havas-jeges sportok
-
WCF elnöki hírlevél
Kate Caithness, a Curling Világszövetség (WCF) elnöknője januári hírlevelében ír a MCSZ iskolai curling programról és a Kamaraerdei Curling Clubban megrendezett WCF Campről.

-
A No Turners nyerte a Vegyescsapatok Országos Bajnokságát
A No Turners nyerte a Vegyescsapatok Országos Bajnokságát a Kamaraerdei Curling Klubban. A két győzelemig tartó döntő első mérkőzését a Stones nyerte 3-0-ra, míg a második összecsapást a No Turners 6-5-re. Így a harmadik mérkőzésre maradt a döntés, amelyet ismét a No Turners nyert, ezúttal 7-4-re. Így a Szabó Gergely (skip), Dencső Blanka, Dr. Balázs

-
Magyar Antidopping Csoport Hírlevél 2017/1
Megjelent a MACS 2017. évi első hírlevele. Elérhető weboldalukon.
-
Meghívó a MCSZ soron következő elnökségi ülésére
Tisztelt Meghívott! Ezúton sok szeretettel meghívlak a Magyar Curling Szövetség elnökségi ülésére. Értekezlet időpontja: 2017. január 18. (szerda) 18:30 óra Értekezlet helyszíne: ELTE sporttelep (Budapest XI., Bogdánfy u. 10. / B. 3. lépcsőház 2. emelet tárgyaló) Napirendi pontok: 1. Beszámoló az előző elnökségi ülésen megbeszélt feladatok elvégzéséről. Előadó: Sövegjártó Petra 2. Javaslat a Versenyszabályzat módosítására Előadó: Sövegjártó
-
Instruktor képzés
A Magyar Curling Szövetség instruktor képzést szervez októberben curling edzői képesítéssel nem rendelkező érdeklődők részére. A képzés célja, hogy az instruktorok megfelelően felkészüljenek a curling iránt érdeklődő kezdő játékosokkal való foglalkozások tartására, a sportág megszerettetésére. A képzési anyag ennek megfelelően foglalkozik a sportági alapokon, mint seprés, kicsúszás, eszközbemutatás, szabályismertetés túl a curlingcsapat formálásával, illetve gyermekek