2023. évi Női és Férfi Csapat Európa Bajnokság – összefoglaló

Nagy örömünkre az EB ‘B’ liga végkimenetele női fronton nekünk kedvezett, míg a férfiaknál Anglia vitte el az aranyat. Válogatottaink beszámoltak a versenyen szerzett tapasztalataikról.

A nőknél szorosabban nyomonkövettük a döntők kimenetelét, de összegezzük itt is a dobogós helyezéseket:
1. helyezett: Magyarország
2. helyezett: Litvánia
3. helyezett: Lengyelország

Nagy Gyöngyi, a csapat egyik edzője válaszolt néhány, a verseny után feltett kérdésünkre:

1. Sikerült elérni az előre kitűzött célt, sőt nem csak feljutottatok az ‘A’ ligába, hanem meg is nyertétek az EB-t! Hogyan készültetek a döntő mérkőzésre és hogyan zaljott a mérkőzés belülről?
A versenyen nagyobb súlya volt a döntőbe jutási mérkőzésnek a lettek ellen, az a mérkőzés jelentett nagyobb mentális terhet, így erre a mérkőzésre sokkal nagyobb fókuszt kellett tennünk. A döntőre már felszabadultan tudtunk odaállni, az edzői instrukció is annyi volt, hogy élvezze a csapat a játékot. Szerencsére ezt meg is tudták tenni a lányok, a végjáték már felszabadult volt.

2. Hogyan értékelitek összességében a szerepléseteket? Mi volt az a plusz, ami egészen a dobogó legfelső fokáig juttathatott titeket idén?
A csapat hihetetlen egysége és nagyon jó összhangja volt a kulcsa a sikernek, amire edzőként egyre nagyobb hangsúlyt helyeztünk ezen az EB-n. Emellett a lányok nagyon elszántak voltak, belülről jött a motiváció, amit nekünk csak az adott meccshez kellett igazítani, így igazán a csapat hozzáállásával nem volt nehéz dolgunk.

3. Mik a tervei a csapatnak ezután?
A csapat először az ob-nak vág neki, ezt kell megnyerjük még, mielőtt a hosszabb távú terveinket fixáljuk. Ha ez sikerül, akkor egy komolyabb felkészülés veszi kezdetét, mely elsősorban a technikai pontosításokat és a nyomás alatti versenyhelyzeteket helyezi majd előtérbe.

A férfiaknál a csoportkörök után Lettország és Anglia jutott tovább egyeneságon az elődöntőbe, míg Belgium-Ausztria és Franciaország-Spanyolország csatázott érte. Az eredmények alapján Lettország-Ausztria és Anglia-Franciaország mérkőzéseken izgulhattunk, hogy ki jut tovább a döntőbe. Anglia nagyobb, Ausztria kisebb fölénnyel, de kiharcolta a döntőbe jutást, ami számukra már a biztos ‘A’ ligába való feljutást jelentette. A dobogó kiosztása végül a következőképp alakult:
1. helyezett: Anglia
2. helyezett: Ausztria
3. helyezett: Lettország

A magyar csapat végül a 12. helyen végzett, így ők jövőre is a ‘B’ ligába térnek vissza. Így értékelték a szereplésüket és vázolták fel a jövőbeli terveiket:

1.Hogyan értékelitek a szerepléseteket az EB-n?
Bár az eredmények sajnos nem tükrözik a mutatott játék minőségét, mégis úgy éreztük, hogy történt egy kis előrelépés a tavalyiakhoz képest. Amíg tavaly mind a négy vereségünket viszonylag sima meccseken szenvedtük el, idén háromszor is utolsó kővel kaptunk csak ki. Kicsit nagyobb szerencsével akár az elődöntőt is elérhettük volna.

2.Melyik volt számotokra az EB legjobb pillanata?
Szerencsére idén is több meccsre ki tudtunk menni szurkolni a női csapatunknak, akik szerencsére jó, és összeszedett játékkal játszottak, és a végén büszkén hallgathattuk végig a tiszteletükre a Himnuszt!

3.Mik a csapat tervei ezután?
A következő években szeretnénk még nagyobb hangsúlyt fektetni a fiatalok csapatba való beépítésére. A mostani junior válogatott tagjai közül már jelenleg is hárman velünk edzenek, és szeretnénk, ha a jövőben ők alkotnák a felnőtt válogatott gerincét.

Az ‘A’ ligában az alábbiak szerint alakult az éremosztás:

Nők:
1. helyezett: Svájc
2. helyezett: Olaszország
3. helyezett: Norvégia

Férfiak:
1. helyezett: Skócia
2. helyezett: Svédország
3. helyezett: Svájc

Még egyszer gratulálunk mindkét csapatnak az EB-n nyújtott teljesítményükhöz és további sok sikert kívánunk nekik a továbbiakban!

Kép forrás: WCF