2022. évi Vegyes-csapat Világbajnokság – 7. nap

A rájátszás első köre jelentette a végállomást a magyar vegyes-csapat válogatottnak miután 6-4-es vereséget szenvedett a házigazda skót csapattól.

A csoportok továbbjutói és az ezt követő rangsorolás magyar szempontból nem alakult kedvezően, mert a rájátszás első körében ismét Skócia várt válogatottunkra. A mérkőzést megelőzően nem került sor az úgynevezett draw dobásokra, mely a kalapács eldöntésére szolgál, mert szabályok szerint az alapszakasz mérkőzésünk eredményéből kifolyólag a skót válogatottat illette meg.

A mérkőzés első fele, egészen az 5. endig nem alakult túl jól, amikor is már 5-1-es hátrányban voltunk. A következő endekben sikerült 5-4-ig zárkózni és az utolsó end utolsó kövéig maradtak izgalmak. Ekkor a skót befejező játékos megdobta az utolsó követ, ezzel kialakítva a 6-4-es végeredményt.

Magyarország számára ezzel véget ért a 2022. évi Vegyes-csapat világbajnokság, amihez gratulál a Magyar Curling Szövetség!

A rájátszás elsőköréből Japán, Kanada és Norvégia jutott tovább, így kialakult a legjobb 8 mezőnye. A negyeddöntőket még ma délután lejátszották, ahol az alábbi eredmények születtek:
Svájc – Japán 6-5
Finnország – Kanada 6-9
Skócia – Németország 6-5
Norvégia – Svédország 3-8

A szombati zárónapon kerül sor az elődöntőkre (Svájc – Kanada, Skócia – Svédország), illetve a bronz mérkőzés és döntőre.

Az élő eredménykövetés ITT érhető el, valamint World Curling TV közvetítése ITT nézhető.

 

#WMxCC2022 #curling

Fotó: World Curling Federation, Shannon Whatley