Egy ide, egy oda…

Az eddigiekhez képest sokkal korábban kellett kelnie a magyar vegyes csapatnak Kanadában, Japán ellen ugyanis már a reggel 8-as programban a jégre kellett menni. Az első end nem is sikerült jól és bár a harmadik felvonásban sikerült még egyenlíteni, a mérkőzés felénél 5-2-re vezetett a Kanai Taisei vezette ázsiai csapat. “A reggeli meccsen sok hibával tarkított játékkal kikaptunk a jó napot kifogó japánoktól. Jelenleg két győzelem mellett két vereséget is begyűjtöttünk. Délután Szlovénia ellen játszunk remélhetőleg a reggelinél jobban.” – írta a mérkőzés után saját Facebook oldalán a csapat skipje, Palancsa Zoltán.

D-csoport, 4. forduló 1 2 3 4 5 6 7 8 Végeredmény
Japán Hammer (Last Stone First End) 2 0 0 3 0 1 1 X 7
Magyarország 0 0 2 0 1 0 0 X 3
44032313_1876585109092627_1451298775355097088_n

Kedden sűrű volt a program, nem volt lehetőség szabadidős programot szervezni (fotó: Palancsa Zoltán – Facebook)

A délutáni programban könnyebb ellenfél, a Tomas Tisler vezette Szlovénia várt a Miklai Henrietta, Miklai János, Palancsa Zoltán, Palancsa Dorottya összeállítású magyar válogatottra. Itt már a harmadik end végére eldőlt a győzelem kérdése, a 7-0-s kezdés után simán hozta a csapat a harmadik győzelmét a világbajnokságon. “8-5-re legyőztük a szlovén csapatot a ma délutáni mérkőzésen. Most a képlet a következő: ha a hátralevő két meccsen legyőzzük a hazai csapatot, majd a veretlen norvégokat, akkor simán tovább jutunk – és akkor meg is érdemeljük!” – írta Palancsa Zoltán. Legyen így, tesszük hozzá optimistán…

D-csoport, 5. forduló
1 2 3 4 5 6 7 8 Végeredmény
Magyarország Hammer (Last Stone First End) 3 2 2 0 0 1 0 X 8
Szlovénia 0 0 0 2 1 0 2 X 5

További keddi eredmények a D-csoportból: Kanada – Új-Zéland 10-1, Szlovákia – Ausztria 10-6, Japán – Ausztria 9-2. A körmérkőzést követően a csoportelsők automatikusan bejutnak a legjobb nyolc közé, a csoportok 2. és 3. helyezettjei pedig az egyenes kieséses szakaszban keresztbe játszanak a fennmaradó négy negyeddöntős helyért.

A D-csoport állása a 4. játéknap után:

M GY V
1 Norvégia 4 4 -
1 Szlovákia 4 4 -
3 Kanada 5 4 1
4 Magyarország 5 3 2
5 Japán 6 3 3
6 Szlovénia 4 1 3
7 Új-Zéland 4 - 4
8 Ausztria 6 - 6