Kedvenceim… – Nagy Gyöngyi

Most induló sorozatunkban a hazai curling élet szereplőit arról kérdezzük, hogy melyek voltak életük kedvenc curling pillanatai. A “Kedvenceim…” rovatban egy általános curling pillanatra illetve egy személyes kedvencre kérdezünk rá. Elsőként Nagy Gyöngyi osztja meg velünk, hogy nála melyek voltak eddig a felejthetetlen sportági események:

“Mivel én lennék az első ebben a sorozatban, így nálam is az ´első´ lenne a téma. Ami a kedvenc videót, curling pillanatot illeti, nekem Alina Pätz 2015-ös vb győzelme és utolsó köve az, ami nagyon megragadt. Ő akkor először jutott ki vb-re Svájcból saját csapattal és gyönyörűen menetelve meg is nyerte a vb-t. A döntőbeli utolsó dobása Kanada ellen nekem máig emlékezetes, ez benne is van a videóban.”

“Ami pedig az inkább személyes élményeket illeti, itt a legelső nemzetközi sikerünket emelném ki, ami ugyan “csak” egy bronzérem – és tudom, hogy azóta van sok fényesebb eredmény is ebben a sportban – de mégis ez volt az első siker, ami kicsit feledésbe is merült azóta. Ez a 2008-as Európa-bajnokság volt Svédországban, Örnsköldsvikben, ahol a magyar lányok és fiúk egyaránt B-liga bronzot nyertek. Ennek éppen most volt tíz éve … és milyen az élet, éppen mostanában tudtunk találkozni személyesen a korábbi  kanadai edzőnkkel, Darrell Ell-el, hogy ünnepeljünk, emlékezzünk egy kicsit. Az akkori sikert és a mostani találkozót is képekben örökítettük meg…

Curling - Europameisterschaften 2008

A 2008-as Eb-n szerepelt magyar csapatok: lányok: Szekeres Ildikó, Béres Alexandra, Nagy Gyöngyi, Ádám Bogi, Bartalus Krisztina, fiúk: Nagy György, Németh Balázs, Rókusfalvy Zsombor, Barna Krisztián, Jakab Zoltán és az edzők Darrell Ell illetve John Hamm.

Curling - Europameisterschaften 2008 media-share-0-02-04-c09813b9b5443b043eae29f028f09496c9393ebead141575f99998eae651288b-4f7a2744-9135-4208-90c3-cb074e52ebc4