Svédország és Svájc nyerte az alapszakaszt

Véget ért a round robin az A-osztály Európa-bajnoki résztvevői számára is, ahol a nőknél a lehető legsimábban, a férfiaknál azonban komoly számolgatás után dőlt csak el a továbbjutó négy csapat kiléte.

Niklas Edin svéd csapata hozta a már jól ismert magas színvonalat: nemcsak hogy mind a kilenc győzelmet megszerezték az alapszakasz során, de még csak különösebben szoros mérkőzésük sem volt ezalatt. A második helyen továbbjutó svájciak már három vereséggel végeztek, és szükségük volt az utolsó fordulóban az olaszok ellen extra endben kivívott győzelemre, hogy folytathassák.

Mögöttük négyen zártak négy elveszített mérkőzéssel, és az említett svájci-olaszon múlt a norvégok sorsa is, hiszen ellenkező kimenetel mellett Thomas Ulsrudék továbbjutását hozta volna ki az egymás elleni eredmények alapján döntő matek. Így utólag tehát már kijelenthető, hogy Norvégia végzetét az Angliával szembeni találkozón elkövetett söprűhiba jelentette, ahol simán nyertek volna, ha utólag nem az ellenfelüknek ítélik meg a győzelmet amiatt, hogy a cserejátékos új söprűvel lépett jégre a második félidőben. Az ügy a curlingben szokatlan méretű vitába és egymásra mutogatásba fajult a rákövetkező napokban, és mint a kétszeres világbajnok Kiss Zsolt az Eurosport közvetítésében elmondta, a figyelmetlen Ulsrudék mellett az őket nem tájékoztató bíró és a csapatot végül beáruló angolok is felelősek a történetben.

A norvégoknak így mindenesetre csak a hatodik hely jutott a végső tabellán, a frissen feljutó angoloknak pedig ez az utólag megítélt maradt az egyetlen győzelmük, így vissza is csúsztak a B-osztályba. Az oroszok csatlakoztak hozzájuk ebben, akik 2012 óta állandó résztvevői voltak az élvonalnak, mostani két győzelmük viszont nem volt elég a maradáshoz.

Ami a továbbjutókat illeti, a svédek és a svájciak mellett a dánok és a skótok maradtak versenyben. Közülük a Mikkel Krause által vezetett dánok kellemes meglepetésnek számítanak, akik a másik idei A-divíziós feljutók, ráadásul nem is olyan régen még egészen a C-divízióig is visszaestek, és onnan sikerült felküzdeniük magukat a legjobbak közé.

Az elődöntők már csütörtök este 19 órai kezdéssel lezajlanak, amelyek során Svédország-Skócia és Svájc-Dánia mérkőzéseket rendeznek.

72337782_425513208343394_7199755029111698144_n

A nőknél olyan hamar világossá vált a továbbjutás sorsa, amennyire csak lehet: a kilenc fordulóból még csak hét zajlott le, amikor az oroszok, a svédek, a svájciak és a skótok már behozhatatlan előnnyel birtokba vették a tabella első négy helyét. Ezek az egyébként is kimagasló csapatok most tényleg mintha egy külön ligában játszottak volna, hiszen minden vereségük csak az egymás elleni mérkőzésekről származik. Végül a svájciak csak a skótoktól, az oroszok pedig a svájciaktól kaptak ki, így végeztek Silvana Tirinzoniék és Alina Kovaleváék az első két helyen.

Az utolsó körös orosz-svéd rangadónak már az elődöntős párosításokat illetően sem volt tétje, viszont Kovaleva és Anna Hasselborg csapatára 24 óra elteltével egy újabb egymás elleni küzdelem vár, ami viszont már nagyon is számítani fog.

Amennyire nem kellett számolgatni a tabella tetején, annyira kellett az alján. A lettek búcsúja valószínűnek tűnt, viszont az utolsó fordulóra a csehek, a dánok, az észtek és a norvégok is egyaránt hat vereséggel készültek, közülük pedig egy valakire még a kiesés várt. Végül a norvégok jöttek ki ebből rosszul, miután nem tudták megnyerni a németek elleni kulcsfontosságú mérkőzésüket, így Marianne Rorvik frissen feljutó négyese csatlakozik az Iveta Stasa-Sarsune vezette lettekhez a B-osztályba vezető úton – helyükre pedig akár a magyarok is érkezheznek, amihez már csak egyet kellene nyerniük Palancsa Dorottyáéknak.

A hölgyek számára pénteken 14 órától Svájc-Skócia és Oroszország-Svédország elődöntőket rendeznek a helsingborgi Európa-bajnokságon, szombaton pedig a döntőkkel ér véget a torna.