Németországban indul

Friss, új jégen kezdhették meg a versenyzők a készülést az új szezonra, miután augusztus 24-én megnyitotta kapuit az ország egyetlen curling pályája, a Kamaraerdőben. A Vasas sportolói közül sokan kezdték meg azonnal az edzéseket, de a leggyorsabbnak a Szekeres IldikóNagy György páros bizonyult. A vb-ezüstérmes kettős igyekezete nagyon is érthető, hiszen szeptember első hétvégéjén Oberstdorfban már tétmeccseken lépnek jégre, mégpedig a Világkupa vegyes párosovasas sc logok számára kiírt állomásán.

A Vasas szakosztályának vezetője, Dencső Blanka szerint a kiváló kettős igen intenzív, napi szintű gyakorlásokkal készül az erőpróbára: „Kifejezetten biztatónak tartom, hogy a hosszú kihagyást követően párosunk a kicsúszásokban szinte azonnal megtalálta az irányt és a sebességet, igen gyorsan visszaszerezték otthonosságukat a pályán. Női csapataink, a Hackers, a Vasas Nők és az új Vasas Ice Ladies heti egy edzéssel kezdte meg a felkészülését, de Girling junior-leánycsapatunk is alig várta, hogy újra jégre léphessen. Utóbbi edzőik, Nagy Gyöngyi és Jakab Zoltán irányításával komoly erőnléti edzésekkel töltötték a nyarat, s az ő felügyeletük mellett a jövő héten legfiatalabb hölgy csapatunk, a Teapots is megkezdi a jeges gyakorlásokat. A GForce elnevezésű fiú gárdánk változatlan felállásban vág neki az új szezonnak, nekik most igen rövid idő alatt kell a tavasszal félbeszakadt, s októberben folytatódó országos csapatbajnokságra felkészülniük. A Vasas Titánok formáját Sárdi Péter alapozza meg új céljaik kitűzését követően.”

 

A szakosztályvezető számára az idei nyár legnagyobb kihívása az volt, hogy a hosszúra nyúlt szünet – a járványok miatt már március közepén le kellett állniuk, pedig egyébként júniusig jégen szoktak lenni – idején is együtt tartsa a csapatokat, a Vasas curlinges közösségét. Ennek szellemében és folytatásaként idén ősszel a szokásosnál is több olyan eseményt terveznek, amely a Vasas család játékosainak összetartozását erősítheti, s amelyekre azokat az érdeklődőket is várják, akik szívesen kipróbálnák a sportágat. Emellett a járványhelyzet alakulását is a legnagyobb figyelemmel kísérik, a sportolók védelme érdekében pedig minden szükséges óvintézkedést megtesznek. A kamaraerdei pálya nyitása is az óvatosság jegyében zajlott, a tisztasági és járványügyi követelmények maximális betartásával. Dencső Blanka összességében nagyon bizakodó, s reméli, hogy a versenyek és az edzések egyaránt zavartalanul folytatódhatnak.

A nemzetközi szövetségből ugyanakkor meglehetősen rossz hírek érkeztek a héten, ugyanis további versenyeket is töröltek a 2020/21-es naptárból. Eszerint idén már biztosan nem rendezik meg az Európa-bajnokságot, amelyen két magyar csapat is indult volna, és a junior B-világbajnokságot sem tartják meg. A Curling Világszövetség (WCF) ezzel jövő januárig szinte minden fontos világeseményt törölt. Mivel a döntés a jövő évi világbajnokság kvalifikációs rendszerét is érint, a 2019-es Eb eredményei alapján kerülhetnek majd be az együttesek a vb-mezőnybe.

Forrás: vasassc.hu