Nem csak osztják az észt

A címben szereplő “észt”-es szóviccek egész héten röpködnek a magyar csapat háza táján, hol jobb, hol rosszabb időzítéssel. A tallinni Európa-bajnokság kapcsán nekem is eszembe jutott a fenti áthallásos gondolat, nem feltétlenül csak humoros jelleggel. Szervezésben ugyanis megadják a módját az észtek – naná, hiszen idén ünneplik függetlenségük 100 éves évfordulóját. Így talán az sem véletlen, hogy a miniszterelnök, Jüri Ratas is megtisztelte jelenlétével a november 16-24 között zajló Európa-bajnokság múlt szombati megnyitóját.

Sőt, még arra is vállalkozott, hogy (öltönyben) féltérdre ereszkedve a hivatalos megnyitó követ is eleressze, amely (válogatott skipjeik “némi közreműködésével”) pontban a túloldali ház közepén állt meg. Mindezt úgy, hogy túl sok hagyománya (nemzetközi sikerük szinte a nullával egyenlő a sportágban, tehát nem ennek fényébe jött fürdőzni) nincs a curling versenyek rendezésének errefelé, a 2015-ös junior vb ugyanakkor kellő önbizalmat adhat a tallinniaknak ahhoz, hogy bevállalják az Európa-bajnokságot. Még úgy is, hogy utoljára 2004-ben (Bulgária) volt olyan Eb-rendező nemzet, amelynek mindkét csapata csak a B-divízióban szerepelt az adott tornán. Az észtek újítottak is – persze nyilván némi kényszerből is – de most volt először élő televíziós közvetítés a B-divízió néhány találkozójáról – korábban ilyenre nem volt példa curling Európa-bajnokságon.

Le Gruyère AOP European Curling Championships 2018, Tallinn, Estonia

Az észt miniszterelnök a megnyitón maximálisan kimerítette a “jófejség”-faktort Fotó: @WCF/Alina Pavlyuchik

Úgy persze könnyű villogni és újítani, ha olyan létesítményük van, mint a Tondiraba Jégcsarnok (inkább jégközpontnak hívnám), ahol a központi jégkorong csarnokban zajlik az A-osztály küzdelme öt pályán, a “kispályán” pedig a B-osztály mérkőzései, szintén kifogástalan körülmények közepette. Ha ehhez még hozzáteszem, hogy egy harmadik különálló csarnokban a műkorcsolya és hoki edzések a curling Eb idején is zavartalanul haladnak, akkor mindjárt jobban érthető a címbeli mondat. Mindezért cserébe elviselhető a csarnok külsőre minimalistának tűnő építészeti megvalósítása, a betonelemek “ormótlansága”. .A funkció ugyanis maximálisan felülírja a dizájnerek és a közvélemény időnként néha irreálisnak tűnő XXI. századi elvárásait. Mindezt egy 1,3 milliós ország alig 450.000 lakosú fővárosának szélén…

Le Gruyère AOP European Curling Championships 2018, Tallinn, Estonia

Szép látvány, még annak is, aki nem rajong a curlingért – Fotó: @WCF/Alina Pavlyuchik

Ráadásul a helyi curling klub tagjai ezen felül egy negyedik (!) helyszínen három sheetes curlingpályán tudnak gyakorolni a jégközponton belül, amivel mi is némi ízelítőt kaphatunk abból, hogy milyen is lesz/lehet majd a 2021/22-re tervezett budapesti Nemzeti Korcsolya Központ infrastruktúrája. Ha majd felépül és a jeges sportok képviselői nagy örömmel birtokukba vehetik.

Bárcsak már ott tartanánk…