KSI nyílt nap

A Magyar Curling Szövetség közös rendezésű nyílt napot bonyolított le a Központi Sport- és Ifjúsági Egyesülettel (KSI). Helyszín illusztris környezetben a város szívében, a Millenáris Velodrómban volt. 

A Magyar Curling Szövetség prioritása, hogy a fejlődő vidéki tömegbázisok mellett, Budapesten belül is erősítse pozícióját. Ezzel tökéletesen összhangban van, hogy egy ilyen nagy múltú sportegyesület, mint a KSI is a szakosztályai közé felvette, illetve a rendszeres curling foglalkozáson gondolkoznak / gondolkozunk. 

2023 első felében több nyílt nap alkalmával próbálhatják ki a résztvevők, majd 2023 őszétől célként tűztük ki, hogy MCSZ eszközökkel és közös szaktudással, heti rendszerességű edzéseket honosítsunk meg a Velodrómban is. Itt sokak számára elérhető lenne a sportág, tekintve, hogy a város szívében helyezkedik el az intézmény.

Várunk mindenkit a következő nyílt napra, melyre március 26-án kerül sor, ugyanitt!