Indul a harc az olimpiáért

Az előző, 2019/20-as curling versenyszezon a koronavírus járvány miatt meglehetősen szaggatottan alakult, a világbajnokság elmaradása miatt pedig a vegyes párosok olimpiai kvalifikációs időszaka is jelentősen leszűkült. A szakág olimpiai részvételről jórészt a világbajnokság dönt majd idén áprilisban, amelyre az aktuális magyar bajnok páros utazhat.

Ebből a szempontból (is ) kiemelkedő jelentőségű lesz a február 4-10. között a Kamaraerdei Curling Clubban sorra kerülő országos bajnokság, amelyen összesen nyolc páros indul harcba a végső győzelemért. A csoportkör küzdelmeit csütörtöktől vasárnapig rendezik meg, a rájátszás pedig ezt követően dönt a helyezésekről, a mindent eldöntő párharcban (finálé) három mérkőzés megnyerése kell majd a bajnoki cím megszerzéséhez.

Ott lesz a mezőnyben a címvédő Palancsa Dorottya – Kiss Zsolt páros, amely a 2020-as vb törlése miatt tavaly nem tudott kvalifikációs pontokat gyűjteni a pekingi téli olimpiára. Mellettük a Szekeres Ildikó – Nagy György páros is nagy reményekkel várja az ob-t, miután a nemzetközi versenyeiken is jól teljesítettek. Mivel az elmúlt tíz (!) bajnokságot mindig ez a két páros valamelyike nyerte meg, így 2021-ben is ők a favoritok, a téthelyzetből fakadóan viszont nem zárható ki a meglepetés sem.

szekeresnagy

A 2021-es vegyes páros országos bajnokság indulói:
Biró Bernadett – Szabó Gergely
Joó Linda – Tatár Lőrinc
Nagy Laura Karolina – Nagy Viktor
Nagy Lola Olimpia – Kárász Raúl
Palancsa Dorottya – Kiss Zsolt
Szabó Enikő – Fóti Balázs
Szekeres Ildikó – Nagy György
dr. Halász Csilla – Ézsöl Gábor

A 2021-es vegyes páros országos bajnokság eredményei az ALÁBBI LINK-en követhetőek.