Japán ellen a nyolcaddöntőben

Utolsó mérkőzését is megnyerte a Palancsa Dorottya – Kiss Zsolt összeállítású magyar curling válogatott a norvégiai Stavangerben zajló vegyespáros világbajnokság csoportkörében. A magyar páros pontokban gazdag mérkőzésen a fiatal guyanai csapat ellen győzött 10-5-re, így veretlenül várhatja a nyolcaddöntőt. A B-csoport élén végző magyar páros ellenfelének kiléte csak az esti utolsó forduló után dőlt el, ekkor vált hivatalossá, hogy a péntek reggeli nyolcaddöntőben Japán lesz az ellenfél. Érdekesség, hogy az amerikai csapat esti vereségével a magyar páros lett az egyetlen, amelyik veretlen maradt a világbajnokság csoportkörében. Három olyan csoport is volt a torna során, ahol a legjobb csapatok körbeverték egymást és egyaránt 6/1-es mérleggel zártak. Ilyen volt például az A-csoport is, ahol Japán végül harmadik helyén lépett tovább az egyaránt sportági nagyhatalomnak számító Svédország és Kanada mögött.

“A sorsolás ismeretében bíztunk abban, hogy a svájciak mellett nem lesz túlságosan nehéz dolgunk elérni a csoport első két helyét, ami biztos továbbjutást ér. Ennél szerencsére egy kicsivel jobban alakultak a dolgaink, hiszen valamennyi ellenfelünket meggyőző játékkal győztük le. Egyelőre biztatóak a jelek, Dóri és Zsolti is jó fizikai és mentális állapotban van, bizakodva várjuk a japánok elleni pénteki nyolcaddöntőt” – mondta a páros edzője, Palancsa Zoltán, aki örömmel számolt be arról is, hogy a magyar-japán találkozót pénteken délelőtt az ALÁBBI LINK-en élőben lehet Magyarországról is figyelni.

A magyar páros a legjobb 16 közé jutással már teljesítette az alapvető célt, amelynek köszönhetően jövőre biztosan indulhat majd magyar páros az újjáalakuló világbajnoki rendszer elit mezőnyében. Az idei vb még nem számít bele a 2022-es pekingi olimpia kvalifikációs rendszerébe.


A B-csoport utolsó fordulójának eredményei: Svájc – Tajvan 7-5, Ausztria – Hollandia 11-2, Törökország – Brazília – 8-5

A B-csoport végeredménye Mérkőzések Győzelem Vereség
1 Magyarország 7 7 Q
2 Svájc 7 6 1 Q
3 Törökország 7 5 2
4 Ausztria 7 3 4
5 Brazília 7 3 4
6 Tajvan 7 2 5
7 Guyana 7 1 6
8 Hollandia 7 1 6

A világbajnokság nyolcaddöntőjének párosításai: Svédország-Új-Zéland, Norvégia-Csehország, Magyarország-Japán, Ausztrália-Svájc, Oroszország-Spanyolország, Kanada-Finnország, Észtország-Skócia, Anglia-Egyesült Államok

A világbajnokság nyolcaddöntőit pénteken reggel 9.00-től illetve délután 13.00-tól kezdve rendezik, este hattól pedig már a vb negyeddöntőket is megrendezik Stavangerben – remélhetőleg magyar részvétellel…