Folytatódik a világkupa, Ulsrud vegyes párosra vált

Ezen a héten a svédországi Jönköping fogadja az első szezonját teljesítő curling Világkupát, amely az utolsó lehetőséget jelenti a résztvevő női és férfi csapatok, valamint a vegyes párosok számára, hogy indulási jogot szerezzenek a májusban Pekingben rendezendő döntő fordulóra. A párhuzamosan zajló három bajnokságban ugyanazok a nemzetek indulhattak, amelyek az előző két állomásra is részvételi jogot kaptak, de arról minden szövetség maga dönthetett, hogy mely csapatát küldi harcba, így ezúttal is vannak új szereplők.

A házigazda svédek felállása azonban változatlan, ők továbbra is a legerősebb összeállításokkal érkeztek, miután némi meglepetésre az előző két fordulóban a férfi és a női csapatuk sem tudott nyerni. Bár a pekingi döntőn való részvétel Niklas Edinék számára a 2019-es világbajnokságon is megszerezhető és talán Anna Hasselborgék is kvalifikálhatnak a megszerzett pontjaik által, mégis presztízskérdés a svédeknek, hogy hazai pályán ráhajtsanak a győzelemre.

A hölgyek mezőnyébe visszatérnek Oroszország képviseletében Anna Szidorováék, a dél-koreaiaknál pedig a legutóbbi forduló döntőjében Japán ellen drámai végjátékban alulmaradó Kim Min-ji csapata próbálkozik ismét. A tinédzser koreaiak mellett éles kontrasztot jelentenek majd a kanadaiak, akik az 53 éves Darcy Robertson vezetésével érkeznek. Hasonlóan a japánok, a kínaiak, a skótok és az amerikaiak is világeseményekről még kevésbé ismert különítményeket állítottak ki.

A férfiaknál a klasszikus svéd-norvég csata jelentené az álomdöntőt, ehhez viszont Edinéknek és Steffen Walstadéknak is meg kell nyerniük a csoportjukat a kétfordulós körmérkőzések során, amiben Kanada, az USA, Kína, Japán, Skócia és Svájc állhatják az útjukat – utóbbi csapatot egy jól ismert curlingcsalád sarja, Yannick Schwaller vezeti, aki az Európa-bajnok Andreas Schwaller unokaöccse.

niklas edin

Az igazi kuriózumot azonban a vegyes párosok mezőnyében találjuk, most debütál ugyanis ebben a versenyszámban Thomas Ulsrud, a norvégok élő legendája, aki csapatával a világbajnoki cím mellett zsinórban tíz Eb-érmet is felhalmozott már impozáns karrierje során. Noha számára újdonság lesz a vegyes páros, Kristin Skaslien személyében olimpiai bronzérmes partnere lesz, aki reméli, hogy tud majd újat mutatni Ulsrudnak ebben a csapatversenytől sok szempontból eltérő szakágban. Skaslien egyébként a legutóbbi fordulón, Ohamában már kvalifikált a világkupa fináléjára, miután megnyerték a decemberi tornát állandó partnerével, Magnus Nedregottennel, aki viszont most a norvég férficsapat színeiben lép jégre.

A norvég páros mostani különválása pedig eredményezhet zűrzavaros helyzetet, hiszen előfordulhat, hogy Nedregotten vegyes páros után csapatban is megszerzi a részvételi jogot a pekingi döntőre, mint ahogy az is, hogy Skaslien a második partnerével is nyer. Ilyen szélsőséges esetekre nincs konkrét szabály, a jelenlegi álláspont szerint a világkupa szervezői fogják eldönteni, hogy ki, kivel és mely szakágban képviselheti Norvégiát májusban, ha előállna ilyen helyzet.

A világkupa mérkőzései a Curling Világszövetség (WCF) YouTube-oldalán követhetőek szerdától vasárnapig.