Az első vereség az Eb-n

WP_20171119_13_58_05_ProA St. Gallenben zajló curling Európa-bajnokság férfi tornáján a B-osztályban szerepel a magyar válogatott. A Riesz Gábor, Fóti Balázs, Ézsöl Gábor, Varga Balázs, Kalocsay Ottó Dániel összeállítású csapat a második fordulóban vasárnap délben Lettország ellen lépett jégre.

Kiegyenlítetten kezdődött a mérkőzés, a második end után 2-2, a negyediket követően pedig 3-3 állt az eredményjelző, a szünet előtti utolsó end viszont a baltiaknak sikerült jobban. Sajnos a magyar skip kövei rövidnek bizonyultak a végén, így a lettek három pontot írva kerültek előnybe. Mint utóbb kiderült, ezt az előnyt meg is tudta őrizni Karlis Smilga és csapata.

Kiss Bálint a magyar válogatott edző/menedzsere a mieink pontatlanabb játékában, a guard kövek lebontásában és a lettek a szokottnál lassabb játékában látta a vereség okát. A felzárkózásra egészen a kilencedik endig volt még remény, 6-7-nél azonban nem sikerült ellopni ezt az endet, a végjátékban pedig az ellenfél ügyesen őrizte előnyét. A 2014-ben még A-osztályban szereplő Lettország (igaz más összeállításban) tavaly 9-2-re győzte le a magyar csapatot az Eb-n és ezúttal is jobbnak bizonyult.

A B-osztály magyar érdekeltségű csoportjának eredményei:

Finnország – Észtország 7-6

Spanyolország – Izrael 6-4

Lettország – Magyarország 9-6

Az első vereség után a csapat skipje, Riesz Gábor reálisan értékelt és beszélt a csapatra hétfőn váró “dupláról”, a spanyol (12.00) és a finn (20.00) válogatott ellen, amelyet kedden reggel nyolckor a szintén erős észtek elleni találkozó követ majd.