Alapcél teljesítve – megvan a vb-kvalifikáció

Svájc ellen már igazi rangadó várt a Palancsa Dororttya – Kiss Zsolt párosra a norvégiai Stavangerben zajló curling vegyespáros világbajnokságon. Az eddig egyaránt veretlen két csapat mérkőzése a várakozásokkal ellentétben simán alakult, ahol a magyar bajnok négy endet követően 5-0-ra vezetett. A Daniela Rupp – Kevin Wunderlin összeállítású svájci csapat ugyan ezt követően 5-3-ra szépített, a hetedik endben öt pontot író (a mindent eldöntő kő a lenti videóban 1:24:40-től látható) magyar párosra azonban nem jelentettek veszélyt. A Palancsa-Kiss páros 10-3-as győzelmével továbbra is őrzi veretlenségét, sőt mi több, a záró két forduló eredményétől függetlenül már bejutott a legjobb 16 közé.

“A svájciak elleni volt talán az első olyan meccsünk a világbajnokságon, ahol igazán összeszedett játékkal sikerült győzelmet aratni. Egyre jobb játékkal tudjuk nyerni a csoporton belüli meccseinket, a jéghez is egyre hamarabb tudunk igazodni, így már a meccs elejétől fókuszálva sikerült 5/5-ös mérleggel nekivágnunk a szerdai napnak.” – mondta Palancsa Dorottya a rendkívül fontos győzelem után. A magyar-svájci rangadót a Worldcurling TV is élőben közvetítette, így Dóri és Zsolt nagyszerű sikere az alábbiakban teljes egészében megnézhető.

Ez a siker pedig – a világbajnoki rendszer jövőre esedékes átalakításával – egyben azt is jelenti, hogy a következő szezon magyar bajnok párosa már mindenképpen indulhat a 2020-as – immáron az olimpiai kvalifikációba is beszámító – világbajnokságon Kanadában. Szerdán Tajvan, majd csütörtökön Guyana lesz a magyar páros ellenfele a csoportkörben, ezeken a mérkőzéseken pedig lélekben már lehet készülni az igencsak fontos nyolcaddöntőre.

A magyar érdekeltségű B-csoport további keddi eredményei: Tajvan – Guayana 8-6, Törökország – Ausztria 5-4, Brazília – Hollandia 10-4


magyar vegyespáros további menetrendje a világbajnokságon:

április 24. szerda 14.30 Magyarország – Tajvan

április 25. csütörtök 09.00 Magyarország – Guyana

A stavangeri világbajnokság csoportbeosztása:

A-csoport: Fehéroroszország, Kanada, Dánia, Hong-Kong, Japán, Románia, Svédország, Ukrajna
B-csoport: Ausztria, Brazília, Guyana, Magyarország, Hollandia, Svájc, Tajvan, Törökország
C-csoport: Ausztrália, Kína, Horvátország, Csehország, Franciaország, Olaszország, Nigéria, Wales
D-csoport: Belgium, Észtország, Németország, Litvánia, Mexikó, Norvégia, Skócia, Szlovákia
E-csoport: Anglia, Finnország, Írország, Kazahsztán, Dél-Korea, Szaúd-Arábia, Katar, Új-Zéland
F-csoport: Görögország, Koszovó, Lettország, Lengyelország, Oroszország, Szlovénia, Spanyolország, Egyesült Államok