2024. évi Olympic Hopes Nemzetközi Gyerekverseny

5 év kihagyás után ismét Magyarország rendezte meg az alapvetően V4-nek szóló Olympic Hopes Nemzetközi Gyerekversenyt. A március 8-10 közötti tornát a Vasas Team Apple csapata nyerte!

Még 2023-ban pályázta meg a Magyar Curling Szövetség az Olympic Hopes szervezését révén, hogy 2019-et követően, előbb a COVID, majd rendező hiányában maradt el az alapvetően V4-nek kiírt versenysorozat curling szakágban.

A versenyre pozitív elbírálást kaptunk a Minisztériumtól, így a szervezést 2024. januárjában el is kezdtük. Az idő így nagyon szoros volt, de ennek ellenére is nagy öröm, hogy a több éve épített ifjúsági programjainknak köszönhetően 4 (!) magyar csapat is nevezett az U14-es korosztályban. A magyar csapatok mellett 1-1 szlovén és román csapat képviseltette magát.

Az esemény a Kamaraerdei Curling Clubban zajlott, melynek kiemelt támogatói a Honvédelmi Minisztérium, a Nemzeti SportÜgynökség Zrt. és ezeken belül a Sportoló Nemzet Program volt. A kiemelt szervezetek mellett a pénteki nyitónapon kitelepült a Reaction Hungary, akik a BlazePod hivatalos viszonteladói Magyarországon.

A játék, ami egyben képességfejlesztő gyakorlatok is rendkívül népszerű volt a gyerekek és edzőik körében is egyaránt. A BlazePod mellett a faházban tudtak csocsózni és pihenni a két mérkőzés között a játékosok, valamint a rendezvényre felállított sátorban mindennap ebéd és vacsora is rendelkezésükre állt. Ezen felül a nemzetközi csapatokat szállásfoglalással és transfer szolgáltatással is segítettük.

A megnyitót Dencső Blanka a Magyar Curling Szövetség elnökségi tagja és WCF delegáltja, valamint Szuper Levente tartotta. Levente volt a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, illetve korábbi 98x-os jégkorong válogatott, valamint NHL játékos. A megnyitót követően egyből megkapták a “Welcome csomagokat” a csapattagok, aminek nagyon örültek és többen a teljes versenyhétvége alatt viselték például a DRK magyarország színekben pompázó sapkáját, vagy az Olympic Hopes-ra emblémázott kulacsból ittak, de népszerű volt a szintén DRK által fémjelzett tornazsák is.

A torna “round robin” típusú alapszakasszal kezdődött, ahol mindenki játszott mindenkivel, majd vasárnap kora délután az alapszakasz sorrendjének megfelelően következett egy döntő és egy bronz mérkőzés. 

A bronzérmet a Vasas curling girls csapata szerezte meg, mert 6-2 arányban felülmúlta a román csapatot, míg a döntőben szintén magyar sikernek örülhettünk, hisz a Vasas Team Apple csapata győzedelmeskedett Szlovénia fölött (7-2).

Az érem átadásban és záróbeszédben Pomázi Gyula elnök úr segített.

Végeredmény:
I. helyezett: Vasas Team Apple
II. helyezett: Slovenia
III. helyezett: Vasas Curling Girls
IV. helyezett: Romania Junior 13
V. helyezett: FTC Kids
VI. helyezett: PTSE Ifik

A Magyar Curling Szövetség gratulál minden résztvevőnek. Örülünk, hogy egy jó hangulatú eseményt sikerült ismét Magyarországra varázsolni, ahol a legfiatalabb curling utánpótlás korosztály is versenyzési lehetőséget kapott. Reméljük, hogy jövőre még egy ennél is színvonalasabb, nagyobb létszámú rendezvényt sikerült megalkotni!

További képek az eseményről.