2023. évi Ifjúsági Vegyes-páros Országos Bajnokság

Zsúfolt versenynaptár révén a Húsvéti szünetre is jutott egy országos bajnokság, ahol most az ifjúsági vegyes-párosok versenyeztek egymással. 2022-höz hasonlóan ismét kinyitottuk a külföldi párosoknak is a nevezési lehetőséget, ugyanis az ifjúsági szakágban nem nagyon van lehetőség nemzetközi tapasztalatot gyűjteni, így az MCSz jó lehetőségnek látja, ha a hazai párosok mellett külföldi duókkal is összemérhetik tudásukat a magyarok.

A bajnokság 3 magyar és egy cseh párossal zajlott, ahol az alapszakasz során egy nap alatt találkozott mindenki mindenkivel, így a pontos játék mellett a kitartásra és erőnlétre is szükség volt. Az alapszakaszt a 2024. évi YOG-ra is készülő Nagy Lola – Kárász Raul duó nyerte meg. Másodikként a cseh páros végzett, harmadikon a Tószegi – Rozgonyi, míg negyedik a Szurmay – Ferenci páros lett.

Vasárnap még teljes egészében megváltozhatott – volna – a sorrend, ugyanis az elődöntőben az első a negyedikkel, a második a harmadikkal találkozott. Papírforma mindkét elődöntőben érvényesült, de míg a Nagy – Kárász páros sima 10-2-es győzelmet aratott, a Kosakova – Votava páros a villámrajtot követően (3 end után 8-0) meglehetősen nehezen nyert 9-7-re.

A helyosztók a revansokról szóltak, ugyanis a bronz mérkőzésen a Szurmay -Ferencia páros nyert 7-3-ra a Tószegi – Rozgonyi páros ellen, míg a döntőben is ellentétes eredmény született az alapszakaszhoz képest. A cseh páros ismét rendkívül jó rajtot vett és el is húzott 5-0-ra, majd 8-2-re. A különbséget sikerült csökkenteni, de az eredményt már nem tudta megfordítani a Nagy – Kárász páros. Ezzel 2023. Ifjúsági Vegyes-páros nyílt kategóriában az Ema Kosakova – Tobias Votava páros győzedelmeskedett, míg a magyar bajnokságot a Nagy Lola – Kárász Raul duó nyerte.

Eredmények (magyar bajnokság):
I. helyezett: Nagy Lola Olimpia – Kárász Benjámin Raul. Edző: Nagy Gyöngyi, Jakab Zoltán
II. helyezett: Szurmay Emma Erzsébet – Ferenci Baján Kán. Edző: Sárdi Péter
III. helyezett: Tószegi Boglárka – Rozgonyi Csaba Gergely. Edző: Rozgonyi Gergely