2022-2023. évi Ifjúsági Lány és Fiú Csapat Világbajnokság – 4. nap/ lányok

Hajszálon múlt az ifi lányok elődöntőbe jutása, az azóta már döntőben játszó, kanadai csapat ellen.

A tegnapi nap folyamán elsőként Ukrajna ellen mérkőztek a lányok, ahol a tét a negyeddöntőbe való továbbjutás volt. Az alapszakasz utolsó mérkőzése számunkra parádésan alakult, kiemelkedő csapatjátékkal 8:3-ra győzték le az ukrán csapatot.

A negyeddöntőben Kanadával kerültünk össze, ami az eddigi legnehezebb mérkőzést jelentette a lányok számára. A 3. endig az ellenfél uralta a mérkőzést, 4:1-re léptek meg a magyar csapattól, amit egy bravúros fordulattal a 6. endre 6:4-re hoztak fel a lányok! Sajnos a 7. endben a rutin és a tapasztalat győzött, 4 pontot írt a kanadai válogatott, ezzel 8:6-ra beállítva a meccs végeredményét.

Gratulál a Magyar Curling Szövetség a magyar ifjúsági lány csapatnak és edzőiknek az elért eredményhez és az előzetesen felállított céljuk teljesítéséhez, hogy a legjobb 8 közé jussanak!

Az elődöntőben végül Kanada és Korea, valamint Skócia és Törökország mérték össze tudásukat. A döntőbe Kanada és Skócia jutott be, a bronzmérkőzést pedig Korea és Törökország játssza ma 13:00-tól, amiknek az eredményeit ITT lehet követni.

#WJBCC2022 #curling

Fotó: WCF