Lépéselőnyben a Szekeres-Nagy páros

Vasárnap délben rendezték a 2019/20-as szezon vegyes páros országos bajnokságának egyik legfontosabb mérkőzését. A beharangozónkban már szerepelt, hogy az elmúlt kilenc évben a kétszeres világbajnok Palancsa Dorottya – Kiss Zsolt páros vagy a vb-ezüstérmes Szekeres Ildikó – Nagy György páros lett az országos bajnok. Az alapszakasz (round-robin) rangadóját így értelemszerűen ők vívták egymással, ahol a mérkőzés felénél még 4-3-ra a Palancsa – Kiss páros vezetett. Az ötödik end azonban döntő fordulatot hozott, hiszen ebben négy pontot (!) is írt a Szekeres-Nagy duó, 9-6-os sikerükkel pedig egyben az is eldőlt, hogy ők végeznek (veretlenül) az alapszakasz élén. Mivel a Palancsa – Kiss duó  az összes többi mérkőzését megnyerte, kettes kiemelési számmal így a másik ágra kerültek az eldöntőben.

Óriási csata volt az A-liga mezőnyében, hiszen minden párosnak sikerült legalább egy mérkőzést nyernie és sok szoros párosítás volt. Az elődöntőben ráadásul egyetlen találkozó dönt majd a továbbjutásról, így a Bíró/Fóti és a Dencső/Szabó páros számára is ott lebeghet a döntőbe jutás esélye. A legutóbbi bajnoki rájátszás hihetetlen drámát hozott 2018 decemberében, így nem kizárt, hogy idén is bőven lesz izgalom a Kamaraerdei Curling Klubban.

A 2019/20. évi vegyes páros országos bajnokság elődöntői:

Szekeres Ildikó / Nagy György –  Biró Blanka / Fóti Balázs   (az alapszakaszban 9-5)

Palancsa Dorottya / Kiss Zsolt –  Dencső Blanka / Szabó Gergely (az alapszakaszban 9-2)

Az országos bajnokság hétfőn kora délután (14:20-tól)  a két elődöntővel folytatódik, kedden pedig már bajnokot is avatnak. A torna eredményei az ALÁBBI LINK-en követhetőek.

Az vegyes páros ob alapszakaszának végeredménye:

Szekeres Ildikó – Nagy György 6 győzelem / 0 vereség – 12 pont

Palancsa Dorottya – Kiss Zsolt 5 győzelem / 1 vereség – 10 pont

Dencső Blanka – Szabó Gergely 3 győzelem / 3 vereség – 6 pont

Biró Blanka – Fóti Balázs 3 győzelem / 3 vereség – 6 pont

dr. Halász Csilla – Ézsöl Gábor 2 győzelem / 4 vereség – 4 pont

Biró Bernadett – Kalocsay Ottó Dániel 1 győzelem / 5 vereség – 2 pont

Nagy Laura Karolina – Nagy Viktor 1 győzelem / 5 vereség – 2 pont