Így készülnek a magyar kerekesszékesek – videó

A kerekesszékes curling (angol terminológiával wheelchair curling) már a 2006-os torinói paralimpián szerepelt a programban, azóta háromszor Kanada, legutóbb pedig Kína tudott győzni.A szakág hazai jégen is bontogatja a szárnyait, jelen pillanatban egy szakedző segítségével egy csapatnyi (négy-öt fő) játékos végzi a felkészülését. Róluk készített a Ferencvárosi Televízió a SANSZ című esélyegyenlőségi műsorában egy összeállítást, amelyben bemutatják a magyar kerekesszékes curling szereplőit, felkészítőit, ennek a speciális szakágnak a lehetőségeit. “Szerdánként vannak nyílt edzéseink, ahova szívesen látjuk előzetes jelentkezés után az érdeklődőket, a kamaraerdei curling pályán délután 15-17 között lehet ismerkedni a játékkal. Mivel, ahogy a lenti videóban is hallható, meglehetősen hűvös van, így aki jégre szeretne menni, az készüljön a megfelelő meleg ruházattal” – mondta az idén tavasz óta a szakágat vezető Palancsa Dorottya.

“Három éve dolgozunk együtt a játékosokkal, szépen lassan alakul is a csapat. A hónap végén elindulunk az épek között a Magyar Kupa küzdelmeiben, majd a tervek szerint a Prága Openen veszünk részt, ahol 10-12 kerekesszékes csapat fog szerepelni november 23-25 között. Azt tervezzük, hogy jövőre már nemzetközi tornán is részt veszünk és élünk azzal a lehetőséggel, hogy a kerekesszékes Európa-bajnokság B-ligájában elindulhatunk.” – fogalmazott a lenti videóban is megszólaló edző, Kerekes Olivér. Az alábbi tizenöt perces videóból azok is megismerkedhetnek a kerekesszékes curlinggel, akik korábban nem láttak még a játék ezen formáját. Ha pedig valaki ezt látva kedvet kapna, hogy kipróbálja a jeges edzéseket, Palancsa Dorottya szakágvezetőt (palancsa.dorottya@huncurling.hu) vagy Kerekes Olivér edzőt (oliver.kerekes@huncurling.hu) is keresheti a lehetőségek kapcsán. A szakággal kapcsolatban a curling.hu is publikált már korábban egy látványos videót, amely ismerteti a szakág tudnivalóit, ezt az ALÁBBI LINK-en lehet megnézni.