Hamburg = jó kabala

Bár Hamburg messze van, de úgy tűnik, megéri a hosszú utazás az újpesti curlingeseknek. Tavaly a csapat megnyerte a rangos junior tornát a német kikötővárosban, ahol idén is remekeltek a UTE Curling klub versenyzői. A Szarvas Kristóf, Tatár Lőrinc (skip), Kalocsay Ottó Dániel, Gazdag Zsombor, Tüske Milán összeállítású együttes ezüstéremmel térhetett haza a sikeres hétvége után.

A verseny során négyből négy találkozót nyertek meg, aminek köszönhetően bejutottak a vasárnapi döntőbe. Itt a Benny Kapp vezette német csapat volt az ellenfél, amely az utolsó end utolsó kövével (végül 6:5 lett oda…) tudott csak felülkerekedni a magyar csapaton. A hamburgi második hely azonban remek felkészülés a szezon hátralévő versenyeire, köztük a legfontosabb tornára, a közelgő junior világbajnokságra is.

Érdekesség, hogy a magyar junior-válogatott számára Németország amúgy is jó ómen szokott lenni, ebben a szezonban Oberstdorfban is sikerült már egy második helyen begyűjtenie Tatár Lőrincéknek. A csapat december 10-áén indul majd a finnországi junior vb-re, amelyet a legutóbbi ilyen tornához hasonlóan ezúttal is Lohjában rendeznek meg.

78752782_428180244515468_7000235602247417856_n