Végsőkig kiélezett utolsó mérkőzések – VP OKT beszámoló 11.07

A vegyes páros olimpiai elő kvalifikációs torna negyedik mérkőzése káprázatos játékot hozott.

A szombati harmadik mérkőzés formáját átmentve 4pontos enddel kezdett neki a Palancsa-Kiss páros a negyedik mérkőzésnek.

De a második endben jött a Szekeres- Nagy páros válasza, mutatván, hogy ők is mindent megtesznek a győzelemért 4:4 re felhozva zárták a második endet.

Ezután oda vissza egy egy ponttal vette át a vezetést hol az egyik, hol a másik páros. A nyolcadik endet 8:8 as eredménnyel kezdték világklasszisaink. A befejezés a Palancsa-Kiss párosé volt, aminek köszönhetően egy pontot írva beállították a 9:8 as végeredményt.

Két-két győzelemmel így az ötödik mérkőzésre is sor került a délután folyamán.

Le Gruyere AOP European Curling Championships 2019, Helsingborg, Sweden

A nap utolsó mérkőzésén a negyedik mérkőzéshez hasonlóan kezdett a világbajnok páros, három pontot írva az első endben. A Szekeres- Nagy párosnak kevésbé jött ki a lépés és csak egy-egy pontot tudtak a nyertes endjeikben írni.

A hetedik end végén 7:3-ra zárt a világbajnok páros, így a holnapi hatodik mérkőzésen eldőlhet ők jutnak e ki az Olimpiai előkvalifikációra!

 

A holnapi mérkőzéseket kövessétek élőben a Kamaraerdei Curling Clubban vagy online a Club Youtube csatornáján.