Svájcba a nutellás palacsintákért

A magyar férfi curling válogatott is optimistán utazott el a St. Gallenben sorra kerülő Európa-bajnokságra, ahol a B-csoportban hét mérkőzés és reményeink szerint a rájátszásban még néhány találkozó vár rájuk. Riesz Gábor a csapat skipje szerint most kifejezetten nehéz a B-csoport 16 csapatos mezőnye, hiszen a két nyolcas csoportban elosztva olyan nemzetek (finn, dán, cseh) szerepelnek, amelyek korábban stabil A-csoportosak voltak, a mieinknél pedig még a remek lett csapat is komoly ellenfél lehet. A hét mérkőzés után kialakuló tabellán az első három között kellene végezni, mert ebben az esetben megmarad az esély a feljutásra, adott esetben pedig még a challenge-game-re is. Így a hölgyekhez hasonlóan, igaz “kerülőúton”, de akár a fiúk is kijuthatnak a világbajnokságra.

Fóti Balázs: “Óriási élmény volt az első Eb-részvételem 2014-ben, ráadásul a feljutás sem volt messze, akkor végül a 4. helyen végeztünk. Az elmúlt években nem sikerült a férfi válogatottaknak elérni ezt az eredményt. Akkor nem saját jogon kerültem ki az Eb-re, de az ob-győztes csapat meghívására tartalékként utaztam ki, ami nagy megtiszteltetés volt számomra. Végül úgy hozta a sors, hogy már az első meccsen jégre léptem és végül a csapat 10 mérkőzéséből haton játszottam és abból ötször győztünk. Úgy érzem egyfajta kabalája voltam a csapatnak. Remélem ez idén is így lesz a mostani csapattal, ahol már saját jogon veszek részt az ob-győztes csapat tagjaként. Tapasztalt, többszörös válogatottakból álló csapattal utazunk, a négy felnőtt korú játékosunk mögött külön-külön összesen 108 felnőtt Eb-meccs van, ami bizakodásra adhat okot a jó eredményt illetően. Velünk tart egy tehetséges junior játékos is, aki szintén rendelkezik nemzetközi tapasztalattal, junior Eb- és vb-részvétellel. Idén nagyon erős a B-csoport, a 16 csapat között 3 korábban stabilan A csoportos csapat is itt szerepel, a csehek, a dánok és a csoportunkból a finnek. Mindhárman az EB után közvetlenül az olimpiai kvalifikációs tornán is érdekeltek, ami mindegyik játékosuk számára óriási motivációt jelent, így azt gondolom top forma közeli állapotban fognak versenyezni. A csoportunkban a 2-3, helyet érzem reálisnak elérni a 8 csapat közül, de nagyon nehéz út vezet odáig, a csoport nagyon kiegyenlített, körbeverések is várhatók. Nagyon szeretném ha elérnénk azt, hogy a csoport 1-3 helyezettjének valamelyikén bejussunk a legjobb hat közé. Onnan már csak két meccs választana el bennünket az A csoporttól. Azt hogy ez a kettő mit jelent? Sok, mint két fényév távolság vagy kevés, mint két nutellás palacsinta, jó volna kipróbálni…”

IMG_8389

Varga Balázs: “Egy igen nehéz B-csoportos Eb-nek ígérkezik az idei, hiszen elég sok régen A-csoportos ország van a mezőnyben. Sikernek azt tartanám, ha valamilyen érmet szereznénk, ugyanakkor számomra a legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat, és kihozzuk magunkból a maximumot. Alapvetően ez egy hobbi nekünk-nekem, amit a sport szeretetéért csinálok. Pályafutásom során egyszer már szerepeltem Eb-n és akkor az nagy élmény volt, hiszen a 3. helyet szereztük meg.”

A csapat tagja lesz még a svájci Európa-bajnokságon a rutinos Ézsöl Gábor és tartalékként a fiatal Kalocsay Ottó Dániel is utazik. A csapatot edző/menedzserként Kiss Bálint is elkíséri majd St. Gallenbe: “A férfi válogatott egy hónapja kért fel, hogy tartsak velük Svájcba. Én magamat sem tartom tipikus edzőnek és a válogatott kérése sem feltétlen ez. Én inkább a táplálkozásban, meccs közben regenerálódásra, bemelegítésre, csapat kémiára és a motiváció fenntartására próbálok nagy hangsúlyt fektetni. Valamint egy fajta time-menedzsment szerepben leszek, hogy előre pontosan meglegyen minden, a válogatottnak ne kelljen az apróságokkal foglalkozni. Mivel sportmenedzsernek tanulok mesterszakon, számomra ez egy kiváló lehetőség, nagyon izgatottan várom, tisztában vagyok a feladat súlyával, de szeretem a kihívásokat és a feladatokat. A csoportban több riválisunk is szerepel, akikkel a felkészülési időszakban már összefutottunk. Cél mindenképpen, hogy a csoportból továbbjussunk, tehát az 1-3. hely valamelyikét megszerezzük. Ehhez feltétlenül nagy koncentráció, pontos játék, csapategység és egy kis szerencse is fog kelleni, mint mindenhez. Úgy gondolom egyelőre elég ideáig tervezni és meccsről-meccsre dolgozni és látni, az egyenes kiesésnél, pedig majd meglátjuk. A fiúk jó pár éve együtt játszanak, a cserepadon az egyik legtehetségesebb junior játékossal Kalocsay Ottó Dániellel kiegészülve, így senkitől nem félünk, hanem igyekszünk előre menni. A kulcs a csapategység megtartása, a konfliktus kezelés és a kitartás lesz.”

A magyar férfi válogatott Európa-bajnoki menetrendje:

november 18. szombat 20.00-23.00  HUN – ENG

november 19. vasárnap 12.00-15.00 HUN – LAT

november 20. hétfő 12.00-15.00 HUN – ESP

november 20. hétfő 20.00-23.00 HUN – FIN

november 21. kedd 08.00-11.00 HUN – EST

november 22. szerda 08.00-11.00 HUN – ISR

november 23. csütörtök 12.00-15.00 HUN – BEL