Svájc a vegyespáros világbajnok

A magyar kettős a hatodik helyen végzett a svédországi Östersundban rendezett curling vegyespáros világbajnokságon. A Szekeres Ildikó – Nagy György duó a szombati programban előbb a törökök ellen nyert 8-3-ra, majd az 5. helyért zajló helyosztón a japánokkal találkozott, akiktől 9-2-re kikapott. A magyar páros a világbajnokság utolsó mérkőzésén nem kezdett jól, öt end után már 0-7-re állt, onnan pedig nem sikerült megfordítani a japánok elleni találkozót.

“Először is szeretnénk megköszönni mindenkinek a kedves és drukkoló SMS-ét. Hihetetlenül sokan írtak, ami rengeteg erőt adott mindkettőnknek. Nagyon hálásak vagyunk a nagyszülők és gyermekeink türelméért segítségéért és támogatásáért! Nagyon szépen köszönjük! Rengeteget edzettünk és utaztunk versenyezni azért, hogy egyáltalán kijussunk a világbajnokságra. Kimondhatatlanul büszke vagyok a csapatunkra, jól tudtunk együttműködni, egymást folyamatosan segítve haladtunk előre. Öröm volt ott lenni a vb-n, ahol az olimpiai pontszerző 6. helyen végeztünk, ezzel mondhatni történelmet írtunk ismét. Köszönöm páromnak Nagy Györgynek és Darryl Hornnak az edzőnknek, akik nélkül ez a siker nem jöhetett volna létre.” – összegezte a világbajnokság tapasztalatait Szekeres Ildikó.

“Az egyik szemem sír, a másik nevet. Az ezüstérmet nyerő orosz csapatot többször is megvertük ebben az évben és a svájciak is többször mögöttünk végeztek a Világkupa-sorozat során. Ilyen az élet, néha szerencse is kell hozzá, de nem adjuk fel, megyünk tovább előre. Sok tapasztalatot szereztünk ismét, tudjuk mi hiányzik a fegyvertárunkból, így pontosan tudjuk mit kell gyakorolnunk a jövőben” – zárta le a magyar szempontból is sikeresen alakuló világbajnokságot Szekeres Ildikó.

Helyosztó, 5-8. helyért 1 2 3 4 5 6 7 8 Végeredmény
  Magyarország Hammer (Last Stone First End) 3 2 1 1 0 1 0 X 8
 Törökország 0 0 0 0 1 0 2 X 3

World Mixed Doubles Curling Championship 2018, Oestersund, Sweden

Helyosztó, 5.-6. helyért 1 2 3 4 5 6 7 8 Végeredmény
 Japán 1 0 3 1 2 0 2 X 9
 MagyarországHammer (Last Stone First End) 0 0 0 0 0 2 0 X 2

Az aranyérmet a Michèle Jäggi – Sven Michel összeállítású svájci páros szerezte meg, miután a döntőben 9-6-ra jobbnak bizonyult a Maria Komarova és Daniil Goriachev alkotta orosz párosnál. A magyarok a pénteki negyeddöntőben éppen a svájciaktól kaptak ki 8-5-re, így elmondhatjuk, hogy a későbbi győztes akadályozta meg a magyar éremszerzést. Szombaton este rendezték a bronzmérkőzést is, ahol Kanada 8-3-ra győzött Dél-Korea ellen.

A vegyespáros világbajnokságokat 2008 óta rendezi meg a nemzetközi szövetség, a WCF, az azóta rendezett 11 világbajnoki tornából Svájc most hetedszer tudott győzni, rajtuk kívül csak magyar (2013, 2015) és az orosz (2010, 2016) páros tudott vb-címet szerezni vegyespárosban. A svájci vegyespáros curling erejét jól mutatja, hogy bár címet védtek, tavaly Kanadában egy másik párosuk lett világbajnok. A mostani páros férfi tagja, Sven Michel 2011 után másodszor lett a szakág legjobbja. A magyar curling-közösség nevében pedig szívből gratulálunk Szekeres Ildikónak és Nagy Györgynek a világbajnoki hatodik helyezéshez!