Skóciába kell menni a kvótáért

Aberdeenbe kell menni, kvótát kéne szerezni! – akár ez is lehet a magyar vegyespáros curling szakág 2021-re kiadott jelszava. Eldőlt ugyanis, hogy az idei, olimpiai kvalifikációs világbajnokságot végül a skóciai városban rendezik, az előzetes áprilisi időponthoz képest később, május 17-23. között. A rendező helyszín és a vb időpontja körül a nemzetközi járványhelyzet miatt volt eddig bizonytalanság.

A Curling Világszövetség (WCF) szerdai közleményéből kiderül, hogy a szakág vb-jét a több más sportágban is bevált, úgynevezett buborék rendszerben rendezik majd meg. A döntéshez a szervezők a skót kormánnyal és a helyi curling klub vezetőivel is egyeztettek. “Örömünkre szolgált, hogy az aberdeeni curling klub vállalta a rendezést. Nem csak a vb-cím lesz a kérdés Skóciában, de hét olimpiai helyet is meg lehet majd szerezni, így különösen fontos verseny lesz ez a pekingi téli olimpia vonatkozásában is” – nyilatkozta Kate Caithness, a szervezet elnöke a bejelentés után.

“A járványhelyzet miatt nem lesz egyszerű feladatunk, de szeretnénk biztonságos körülmények közepette megrendezni a versenyt. Nagy kihívás számunkra, hogy minden szükséges biztonsági intézkedést betartsunk, de mindent meg fogunk tenni a sikeres rendezésért” – fogalmazott az olimpiai ezüstérmes, Tom Brewster, az aberdeeni klub menedzsere.

Magyarországot a 2021-es bajnokságot megnyerő páros, vagyis Palancsa Dorottya és Kiss Zsolt képviseli majd a skóciai világbajnokságon. Ha pedig sikerül a verseny első hét egyikének egyikén végezniük (ha a kínai páros is itt végez, akkor a nyolcadik hely is jó), akkor a magyar curling sport 2022 februárjában első alkalommal képviseltethetné magát ötkarikás játékokon.