Niklas Edin és Anna Hasselborg Európa tetején

Egy sima illetve egy a végletekig kiélezett döntőben Svédországnak sikerült véghez vinnie egy curlingben ritkán látható tettet: egyidejűleg a férfi és a női mezőnyben is megszerezték az Európa-bajnoki címet, ráadásul mindezt Helsingborgban, hazai közönségük előtt.

Niklas Edinéknek volt könnyebb dolguk, hiszen a svédek évek óta nyomasztó fölénye a férfimezőnyben tovább folytatódott, s talán az idei sikerük volt az eddigi legkönnyebb. A házigazdák az egész tornán tulajdonképpen egyszer sem bonyolódtak szoros végjátékba, Edin pedig néhány mérkőzést képes volt 100%-os dobási precizitással lehozni, ami minden poszton ritkaság, de egy skipnek különösen nehéz. A svédek a round robin után is könnyen vették az első akadályt: az elődöntőben Skóciát 8-4-re győzték le, velük párhuzamosan pedig a svájciak szintén végig előnyben játszva túljutottak a dánokon, így eldőlt, hogy a döntőben a 11. kontinenstornáján járó Edin csapata Yannick Schwaller újonc alakulatával csap össze.

Előtte még a bronzmérkőzés is hozta a papírformát, ahol az A-osztályba idén feljutó Mikkel Krause dánjai csak félidőig tudták tartani a lépést a skótokkal, aztán viszont Ross Patersonék előbb kalapáccsal, majd lopással is három pontot írtak, így kialakítva a 7-2-es végeredményt és megszerezve a harmadik helyet. Bár egy frissen összeállt csapatról van szó, tagjai közül ketten már nem első Eb-érmüknek örülhettek: a harmadik Kyle Waddell 2017-ben ezüstöt, míg a lead Michael Goodfellow 2013-ban bronzot nyert.

Svédország pedig a fináléban sem hagyott sok kibontakozási lehetőséget az ellenfélnek, amit ezúttal a másodikként dobó Rasmus Wrana teljesített 100%-os mutatóval. Egy lopás után a második end végére 3-0-ra vezettek, majd még kétszer sikerült befejezőként hármat írniuk, miközben a svájciak rendre több svéd kő ellen dobva voltak kénytelenek menteni az egy pontot. A végeredmény kilenc end után 9-3 lett a svédek javára, így Edin és Oskar Eriksson már hétszeres, Christoffer Sundgren ötszörös, Rasmus Wrana pedig háromszoros Európa-bajnoknak nevezheti magát.

AM2I4499

Anna Hasselborg csapata kétszeres Európa-bajnok – ©WCF Céline Stucki

A női tornán ennél jóval feszültebb pillanatokat hozott a végjáték, amit már sejteni lehetett abból, hogy az oroszok, a svédek, a skótok és a svájciak hasonló mérleggel jutottak tovább. Alina Kovaleváék eddig példátlan magabiztossággal játszottak, az egész tornán csak egyetlen egyszer éltek az időkérés lehetőségével, és az egy nappal korábbi csoportmeccsükön le is győzték a svédeket. Az elődöntőben viszont az egész meccs során futniuk kellett az eredmény után, mivel Anna Hasselborgék tudták érvényesíteni az akaratukat. Az oroszoknak többször is tökéletes draw-ra volt szükségük a végén, majd a nyolcadik endben Kovaleva mindent egy lapra feltéve próbált elbújni a guard mögött és elérni egy lopást – a svédek azonban ki tudták szedni azt a meccs döntő dobásával, ezzel ötöt írtak, és 9-3-as győzelemmel jutottak a döntőbe.

A másik pályán a svájci-skót találkozó egészen a hajráig a védekezésről szólt. Összesen hat blank end született, és további kettőben is a nullázás volt Eve Muirhead célja, de hibáival egy-egy pontot írt maguknak és az ellenfélnek is. Csak a 8. és a 10. end hozott bonyolult játékot, és 2-2-es állással fordultak az extra endre, ahol befejezőként a skótok sikerre vitték taktikájukat, 3-2-es győzelmük pedig a curling-Eb-k történetének egyik legkevesebb pontot hozó mérkőzése lett.

Oroszország és Svájc bronzéremért folyó harcát sokáig a befejezőemberek hibái határozták meg: az első endekben Alina Pätz, majd Alina Kovaleva volt pontatlan az utolsó kövekkel, de a végjátékra már mindenki a legjobb formáját nyújtotta. Pontegyenlőséggel fordultak az utolsóra, ahol Pätz az utolsó szó jogán kiszedte a guard mögé csak félig-meddig elbújt orosz követ, így az egy évvel korábbi ezüst után most bebiztosítva egy bronzérmet a Silvana Tirinzoni vezette svájci csapatnak.

A torna záróeseménye, a női döntő sok gondolkodós enddel a curling legjavát hozta az idei Eb-n átformált csapattal játszó Muirheadék és a címvédésre készülő Hasselborgék között. A 8. és a 9. end végén mindkét skip rontott, így fordultak 4-3-as skót vezetéssel a tizedikre, amelyben viszont mindkét oldalról szép megoldások születtek. A végén Hasselborgnak egy nehéz takeoutot kellett precízen megoldania, és pár centivel sikerült a kívánt skót követ is elég messzire tolnia, így megírta a két pontot, beállítva Svédország javára az 5-4-es végeredményt.

A svédek teljesítették a kitűzött célt, hazai pályán mindkét Eb-címet megszerezték. Ritkaság, hogy ugyanazon nemzet férfi és női csapata is egyszerre üljön fel a kontinens trónjára, hiszen az Európa-bajnokságok 1975 óta íródó történetében még csak most fordult elő ilyen ötödször: ezelőtt Svédország 1977-ben és 2001-ben, Svájc 1981-ben, Németország pedig 1991-ben vitte véghez ezt a tettet.

De a dobogók másik két fokán is azonos nemzetekkel találkozhatunk, hiszen az ezüst- és a bronzérmeken a skótok és a svájciak osztoztak.

FÉRFIAK:

Bronzmérkőzés: Skócia-Dánia 7-2

Döntő: Svédország-Svájc 9-3

NŐK:

Bronzmérkőzés: Svájc-Oroszország 6-5

Döntő: Svédország-Skócia 5-4