Négy között Nagy Lauráék!

A legjobb 12 közé már korábban bejutott Nagy Laura, Nathan Young magyar, kanadai curling vegyes páros első keddi meccsén 7:4-re nyert a brit, cseh Robyn Mitchell, Frantisek Jiral kettős ellen. A magyar érdekeltségű páros már az első endben meghatározó, 3:0-s előnyre tett szert, de az ellenfél a következő játékrészben két kővel is jobbnak bizonyult, így 3:2-re módosította az állást. Az ezután következő három endben viszont négy pontot is felírtak a táblára Nagy Lauráék, és végül 7:4-re győztek.

A hat között a japán, francia Mina Kobajasi, Leo Tuaz duó várt rájuk 18 órától, és még könnyebb győzelmet arattak, pedig az első end után még az ellenfél vezetett, viszont a harmadik után már Nagyék, méghozzá 3:1-re, és az ellenfél a folytatásban már nem is tudott újabb pontot elérni. A magyar, kanadai kettős így 8:1-es sikerrel jutott be a négy közé. Ez volt az eddigi legnagyobb különbségű győzelme, bár igazán szoros, végletekig kiélezett mérkőzést még nem is játszott, hiszen korábban a svéd, dán duót 11:5-re, a kínai, török kettőst 8:4-re verte meg.

Winter Youth Olympic Games 2020, Lausanne, Switzerland

A sorsolás szeszélye folytán az elődöntőt a szerencsés vesztesként négybe jutó, csütörtökön legyőzött japán, francia kettőssel vívják majd. Azt a meccset szerdán 9.30 órától rendezik, a döntőt 13.30-tól, ahogy a bronzmeccset is.

Forrás: utanpotlassport.hu