Makón is indul a curling!

Több lépcsőt követően heti rendszerességgel indul curling foglalkozás Makón is, a Magyar Curling Szövetség és a Maros Télisport Egyesület együttműködésének köszönhetően.

 

Az MCSZ először még 2020 februárjában járt Makón bemutató jelleggel a curling vonatkozásában. Ez a helyi sportszeretőknek és az egyesületnek is egyaránt megtetszett, így az MCSZ és a Maros TSE folyamatos kapcsolattartással igyekezett eredményeket elérni. 2021 óta egyike az MCSZ tagegyesületeinek, valamint 4 fővel részt vettek az MCSZ szeptemberi instruktor képzés is, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy a kezdésnél már szakértelemmel rendelkező oktatók várják az érdeklődőket.
A Magyar Curling Szövetség kezdőszettet biztosít a Télisport Egyesületnek, ezzel is hozzájárulva a vidéki bázisok beindításához és az aktív curling élet kialakításához. A Szövetség kövek mellett csúszótalpakat, seprűket és hack-et is biztosított.

 

Az alábbi videóban tekinthetők meg az első kicsúszások Makón, a gyakorlásra pedig nincs sok idő, mert 2022. március 5-én a tervek szerint megrendezésre kerül az I. Makó Kupa.

 

A Magyar Curling Szövetség Utánpótlás Edzői természetesen a továbbiakban is állnak rendelkezésre kérdések esetén, illetve későbbi megállapodásnak megfelelően helyben is segíteni fogjuk a munkát!