IV. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékok: Esküt tettek fiatal olimpikonjaink

A harminchárom fős Team Hungary, január 19-től Dél-Koreában vesz részt a IV. Téli Ifjúsági Olimpián. 2024. január 10-én a fiatalok ünnepélyes fogadalomtételére került sor a Larus Étterem és Rendezvényközpontban.

A csapat nem titkolt izgalommal, és nagy örömmel vett részt a hagyományos eseményen, amely a külsőségeiben is jelezni kívánta a fiatalok számára, ettől a pillanattól kezdve ők is az olimpiai család tagjai. S ahogy Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke köszöntőjében fogalmazott, ez a részvétel sokak számára lehet belépő a későbbi felnőtt ötkarikás játékokra. A nyolcvan ország, közel 1900 sportolóját felvonultató multisporteseményre figyel tehát január 19. és február 1. között a világ.

Insbruck, Lillehammer, és Lausanne után rekordszámú magyar versenyző utazik Dél-Koreába, kilenc fővel pedig a sízők új csúcsot állítanak be.


Jakab Zoltán, Nagy Lola Olimpia, Kunos László, Holló Miklós, Holló Martin és Bozóki Laura a fogadalomtételt követően

A curling vegyes-páros válogatott Nagy Lola Olimpia és Kárász Raul az utóbbi heteket nemcsak edzésekkel töltötte, de az ellenfelek feltérképezésével is. Ugyanakkor az olimpiai eskü szövegének memorizálása is Lola feladatai közé tartozott, hiszen Major Dominik rövidpályás gyorskorcsolyázóval közösen voltak az eskü előmondói.

„Nagyjából ismerem a mezőnyt, aminek kifejezetten örülök. Jobban szeretek ugyanis olyan egységek ellen játszani, amelyek tagjai a barátaim, akik ellen jó hangulatban tudok jégre lépni. Éppen ezért most már úgy gondolom, hogy minden a lehető legjobban fog menni, bízom benne, hogy szép eredményt érünk el. S hogy ez számokban mit jelent? Az majd Dél-Koreában kiderül” – tette hozzá bizakodóan Nagy Lola Olimpia.

Négy évvel ezelőtt igazi sikersztorivá vált a curling az eseményen, hiszen Lola nővére, Nagy Laura Lausanne-ban nyerte meg a magyar curlingsport első téli ifjúsági olimpiai aranyát. Akkor a vegyes párosokat még sorsolták, így Laura egy kanadai fiú oldalán, úgymond nemzetközi csapatban állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Ez most másképp lesz, Lola jól megszokott párjával, Raullal kísérli meg a legjobb eredmény elérését.

„Jobban örülök ennek a lebonyolításnak, a másikban túl nagy szerepe volt a szerencsének – vélekedett a páros hivatalos kísérője, Jakab Zoltán, aki Nagy Gyöngyivel közösen készítette fel a kettőst. –  Sportágunkban igen fontos az összhang, a gyakorlások során ezért erre is nagy figyelmet fektettünk, s bízunk abban, hogy Dél-Koreában meg lesz az eredménye az eddig befektetett munkának. Lola és Raul nagyon rendesen készült, még az ünnepek alatt. Úgy érzem, amit elterveztünk, azt sikerült is végrehajtanunk. A hétvégén Gyöngyivel még elutaznak Hollandiába egy utolsó barátságos mérkőzéseket biztosító edzőtáborba, amely tökéletes lesz arra, hogy felmérjük meddig jutottunk. Az ellenfelek nehezek, hiszen a nigériaiak kivételével, a kanadaiak, a csehek, a koreaiak és a britek egyaránt a sportág élvonalába tartoznak. Célunk, hogy a csoportmeccseket követően ott legyünk a legjobb nyolcban. De ne felejtsük el, fiatalokról van szó, bármi megtörténhet.”

Forrás: https://www.vasassc.hu/hirek/40721/eskut-tettek-fiatal-olimpikonjaink