Interjú Kiss Zsolttal, a férfi bajnok WSC I. játékosával

A 2015. évi “A” ligás férfi országos csapatbajnokságot a WSC I. nyerte. A Nagy György (s), Kiss Zsolt, Balázs Dávid, Czermann Kristóf, Bodor Gábor összeállítású, Jakab Zoltán által felkészített alakulat minden mérkőzésén diadalmaskodva hódította el a bajnoki címet. Kiss Zsolttal beszélgettünk a sikert követően.

MCSZ: Veretlenül nyertétek meg a bajnokságot. Mit lehet elmondani a csapat összetételéről, felkészüléséről, felkészültségéről a tavalyihoz képest?

KZS: Csak egy új játékos érkezett – Bodor Gábor -, így a csapat már összeszokott volt. Idén több csapatedzésünk volt, valamint az egyéni edzéseken is segítettünk egymásnak, hogy mindenki megfelelően felkészült legyen az OB-ra.

MCSZ: Mennyiben volt más a mezőny, mint tavaly?

KZS: A legtöbb csapatot már ismertük, tudtuk, hogy milyen stratégiával játszanak, mik az előnyeink velük szemben, és ezeket próbáltuk a javunkra fordítani.

MCSZ: Csak úgy, mint tavaly, ismét a COOL Jégfarkasokkal vívtátok a döntőt, és idén két mérkőzés alatt nyertetek. Mennyiben volt más az a két mérkőzés, mint az a kettő, amelyeket a bajnokság korábbi szakaszában vívtatok velük?

KZS: Közel sem voltak könnyűek a Jégfarkasok elleni meccsek, mind a négy találkozó végig kiélezettek volt, ahol az első endtől az utolsóig maximális fókuszban kellett maradnunk ahhoz, hogy nyerjünk. A második félidőkben voltak fordulópontok, amelyekből mi jöttünk ki jobban, és ezt az előnyt sikerült győzelemre váltani.

MCSZ: Hogyan ünnepelt a csapat?

KZS: Az egész OB alatt nagy nyomás volt rajtunk a két korábbi elvesztett döntő után, ezért nagyon felszabadult volt a csapat a döntő után. Szolid ​whiskey- és borfogyasztással ünnepeltünk.

MCSZ: Mi vár a csapatra még az idei szezonban?

KZS: A hátralévő időszakban a nagyobb hibák kiküszöbölése az elsődleges cél, hogy ősszel már csak az összeszokottság megerősítése és a fizikai erőnlét maximalizálása legyen a feladat. Továbbá nekem a vegyespáros világbajnokságra való felkészülés plusz edzést igényel, valamint Gyuri, Gábor és én a vegyes OB-ra való felkészülést is megkezdjük.

MCSZ: Sok sikert kívánunk!

KZS: Köszönjük!