Furcsa végjátékok a női vb első napján

Szombaton délután a dániai Silkeborgban kezdetét vette a női curling-világbajnokság, és a nap végére mind a 13 csapat túl volt legalább egy mérkőzésen. Bár az aktuális formákra ennyiből még nehéz következteti, az esti program után így is volt bőven miről beszélni, hiszen két találkozó is a curlingben szokatlan módon ért véget.

A finneken a gondolkodási idő fogott ki az utolsó pillanatban: bár Oona Kauste csapata meglepetésre készült a svájciak ellen, hiszen a mérkőzés nagyobb részében vezettek, és a 10. end utolsó kövével a skip a győzelemért dobott, ám elkalkulálták magukat, és még mielőtt Kauste elengedte volna a játékszert, lepergett az egész játékra előírt 38 perces gondolkodási idő, ami számukra automatikusan vereséget, Silvana Tirinzoniéknak pedig győzelmet eredményezett.

0:0-val is ritkán szokott végződni egy mérkőzés utolsó endje, ez történt viszont néhány pályával odébb Dél-Korea és Kanada találkozóján: Chelsea Carey az extra end kiharcolásáért üres házba dobhatott, ám köve váratlanul elakadt az egyik guardban, így Kim Min-ji fiatal csapata győzelemmel kezdett az egyik legveszélyesebb ellenféllel szemben.

Nem volt tökéletes a rajt a másik fő esélyes, a svédek számára sem, akik az első találkozójukon meglepetésre a kvalifikációs tornáról bejutó Kínától szenvedtek 9:3-as vereséget, majd este egy végig kontrollált játékban a lettek ellen javítottak. A svéd skip, Anna Hasselborg így sem volt csalódott az értékelésnél: „Elégedett vagyok a mai teljesítményünkkel, jó, hogy vissza tudtunk vágni az első, kevésbé sikeres mérkőzésünk után. Mindig higgadtan állunk hozzá, hiszen tudjuk, hogy ha jól játszunk, akkor bárki ellen képesek vagyunk a győzelemre.”

2019WWCC-4954 (1)

Sara McManus és Anna Hasselborg a világbajnokság nyitónapján – ©WCF Céline Stucki

A svéd hölgyek különleges tettet vihetnek véghez ezen a tornán, ha ugyanis sikerülne a tavalyi ezüstérmükön javítani, egyidejűleg birtokolnák az Európa-bajnoki, az olimpiai és a világbajnoki címet. „Ez nagyon jól hangzik, de még rengeteg mérkőzésünk van hátra addig, hogy erről beszélhessünk. Mindig csak a következő játékra koncentrálunk” – mondta a skip arról a „mesterhármasról”, amit a nőknél mindezidáig csak egy másik svéd együttesnek, Anette Norbergéknek sikerült teljesíteniük.

Hasselborgék idén is az egyik legelfoglaltabb csapatnak számítanak Európában, hiszen szokásos programjuk mellett még az új Világkupa-sorozat mindhárom fordulóján is jelen voltak, ahol ráadásul a döntőbe is bejutottak, amit májusban rendeznek Pekingben. Maga a skip pedig még ezen felül is vállalt egy további kihívást: nemrég Oskar Erikssonnal karöltve megnyerték a nemzeti vegyes páros tornát, így ennek a szakágnak a világbajnokságán is ő fogja majd képviselni Svédországot.

„Oskarral már négyszer megnyertük a svéd bajnokságot, de most először veszünk részt a világbajnokságon is. Már izgatottan várjuk, hogy kipróbáljunk valami újat,  mert a vegyes párost nagyon különböző kihívásokat tartogat, mint a hagyományos curling. Biztosan nagyon fogjuk élvezni!” – tekintett előre Hasselborg az eseményre, amit április 20-27. között rendeznek majd a norvégiai Stavangerben, ahol az idei bajnok Palancsa Dorottya és Kiss Zsolt képviseli majd a magyar színeket.

A női curling világbajnokságról idén is az Eurosporton lehet majd élő közvetítéseket látni, az alábbiak szerint. Emellett pedig a Curling Világszövetség (WCF) Youtube csatornáján is lehet követni a mérkőzéseket illetve rövid összefoglalókat is lehet nézni a fontosabb párosításokról.


Az Eurosport közvetítési menetrendje a női curling világbajnokságról:

Március 16. szombat 19.30: Dánia-USA, Eurosport2, ÉLŐ

Március 18. hétfő 14.00: Svédország-Dél Korea Eurosport2, ÉLŐ

Március 18. hétfő 19.00: Kanada-Finnország Eurosport1, ÉLŐ

Március 19. kedd 19.00: Kína-Németország Eurosport2, ÉLŐ

Március 20. szerda 09.00 Svédország-Oroszország Eurosport1, ÉLŐ

Március 20. szerda 19.00 USA-Svédország Eurosport2, ÉLŐ

Március 21. csütörtök 14.00: Kanada-Oroszország Eurosport2, ÉLŐ

Március 21. csütörtök 20.30: Japán-Svájc Eurosport1, ÉLŐ

Március 22. péntek 19.00: Kanada-Dánia Eurosport2, ÉLŐ

Március 23. szombat 19.00: Elődöntő Eurosport2, ÉLŐ

Március 24. vasárnap 10.00: Bronzmérkőzés – Eurosport2, ÉLŐ

Március 24. vasárnap, 19.00: Döntő – Eurosport1, felvételről