Ez sajnos papírforma volt
Nem a magyar csapat állítja meg a veretlenül menetelő svédeket. Ezt már az eddigieket látva a kedd délutáni magyar-svéd párharc előtt sejthettük, érzésünk pedig megerősödött a last stone draw során, amikor a svédek játszi könnyedséggel vitték be a mindkét kövüket a buttonhoz, ami után az első end két pontja sem okozott szenzációt. Hogy Anna Hasselborgék nem akarnak sok időt az arénában tölteni, az a második endben lett egyértelmű, ekkor Palancsa Dorottyának három ellen kellett dobnia, végül kettőt loptak a svédek.
A bajok a folytatásban csak fokozódtak és amikor a harmadik end végén 8-0 állt az eredményjelzőn, egyértelművé vált, a sportági nagyhatalomnak számító Svédország (most még) más szintet képvisel. Ahhoz persze, hogy ilyen szintű csapatokkal felvegyük a versenyt, el kell jutni az A-csoportba és az elmúlt napokban látszott, hogy időnként tudja is a csapat ezt a szintet hozni (ld. a svájciak elleni hősies helytállást), de a svédek most gyorsan egyértelművé tették, nem akarnak a hatodik endnél tovább játszani. A szünetbeli 11-1-es állás után a svédek még a cserét is megengedhették maguknak, Jennie Wahlinnak ugyanakkor mindössze két kő jutott…
Nem kellett ugyanis sok időt tölteniük a jégen a folytatásban Hasselborgéknak, akik végül 13-1-ra nyertek és továbbra is veretlenül vezetik a tabellát. A magyar csapat pedig, amellett, hogy könnyen lehet, hogy az egyik leendő olimpiai érmestől szenvedett megsemmisítő vereséget, pihentebben készülhet a dánok elleni sorsdöntő szerdai mérkőzésre. Számszaki érdekesség csupán, hogy ilyen nagy különbségű vereséget két éve is elszenvedett a Team Palancsa az Eb-n, akkor a svájciak győztek hasonló (12-1) arányban ellenünk. Bár erről pontos statisztika nincs, a mindössze 87 percig tartó mérkőzés vélhetően az Eb-k történetének egyik leggyorsabb összecsapása volt az A-osztályban.
6. forduló |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | Végeredmény |
Magyarország (Palancsa) | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 0 | X | X | X | X | 1 |
Svédország (Hasselborg) | 2 | 2 | 4 | 3 | 0 | 2 | X | X | X | X | 13 |
A magyar csapatra nehezedő nyomásról mindent elmond, hogy a svédek skipje, Anna Hasselborg hét helyezett (draw) és öt ütő (take-out) kövét egyaránt tökéletesen játszotta meg, így szinte példa nélküli módon 100%-os teljesítménnyel zárt a mérkőzést. A svédek pedig már hat forduló után bejutottak az Európa-bajnokság elődöntőjébe – függetlenül a további három mérkőzésük eredményétől.
A-osztály, nők, 6. forduló eredmények:
Skócia – Törökország 8-3
Svájc – Olaszország 9-6
Németország – Dánia 15-7
Svédország – Magyarország 13-1
Oroszország – Csehország 8-2
Az A-osztály állása hat forduló után:
1. Svédország 6 győzelem / 0 vereség
2. Skócia és Svájc 5 / 1
4. Olaszország 4 / 2
5. Oroszország, Csehország, Törökország, Magyarország 2 / 4
9. Dánia és Németország 1 / 5
A folytatásban szerdán reggel vár a következő feladat a magyar csapatra, kilenc órakor az eddig egyetlen győzelmet arató dánok ellen lépünk jégre. Az a mérkőzés pedig kulcsfontosságú lesz a bennmaradás illetve a nagyon vágyott világbajnoki kvalifikáció vonatkozásában is.