Curlingesek a Balaton körül

Május utolsó hétvégéjén került megrendezésre a X. ULTRABALATON futóverseny, ahol két curlinges kötődésű csapat is indult.  A 220,9 km-es távot egy 12 fős női csapat, a CurlinGirls, valamint egy vegyes csapat, az iRunnerz teljesítette. 

A CurlinGirls-ben a 2016-os A Ligás Felnőtt Női Országos Bajnokság hatcsapatos mezőnyéből négyből szerepeltek játékosok. Az End Hunters és a Westbay-VSC női csapatából három-három, a Team Palancsa alakulatából két, míg a WSC Rimes-ból egy játékos futott a csapatban. A távot a lányok 20 óra 48 perc 45 másodperc alatt teljesítették, ezzel pedig kategóriájukban – a 4-12 fős női csapatok közt – a 8. helyet szerezték meg.

A férfiak mezőnyében az iRunnerz képviselte a curlingeseket. A nyolcfős csapatban 4 curlinges kötődésű fiú mellett három nem curlinges fiú és egy szintén nem curlinges lány kapott helyet. A gárda a legnépszerűbb, 796 csapatot számláló kategóriában – a 4-12 fős férfi csapatok közt – a 152. helyen végzett 2 óra 38 másodperces eredményével.

A curlinges társadalom összetartását kiválóan szemlélteti, hogy a futókat további curlingesek segítették a versenyzés alatt. Rókusfalvy András, az MCSZ korábbi elnöke, jelenleg is aktív játékos, a holland férfi válogatott skipje, Jaap van Dorp, illetve Aszódi Zsombor, a Curling College tagja is a lánycsapat biciklis kísérője volt, míg Szabad Tamás, az FTC Jégmadarak játékosa mind a két gárda körül segédkezett.

Bardocz-Bencsik Mariann, az MCSZ sajtófőnöke szerint a lányok névválasztása kifejezetten jó ötlet volt a sportág népszerűsítése szempontjából: „A rajtszámon fel volt tüntetve a csapatnév, valamint rajtkor és célba érkezéskor is elhangzott a hangosbemondóban a CurlinGirls szó. Utóbbi alkalommal a bemondó meg is jegyezte, hogy a lányok nemcsak a jégen csúsztatnak köveket, de láthatóan futni is tudnak. Ez kiváló reklámja volt sportágunknak, amelyet sokszor ér az a vád, hogy nem is kell hozzá állóképesség.”

A CurlinGirls csapatát Riesz-Rókusfalvy Zsófia és Szabó Enikő menedzselte, ők látták el a szervezési feladatokat.

Enikő így emlékezett vissza a tervezés első szakaszára: „Tavaly már szerepelt egy curlinges csapat a versenyen, akkor a tízfős New comers-ben négy lány és hat fiú futott. Annak az ötlete, hogy idén legyen külön lánycsapat, tőlem jött, és Zsófi rögtön ráharapott. Az akkori időeredményünket hasonlítottam a tavalyi női eredményekhez, és az a gárda a 4. helyezést érte volna a tavalyi női mezőnyben. Akkor úgy láttam, hogy mi, lányok, sokkal jobban bírtuk, mint a fiúk. Aztán látva, hogy pár curlinges lány is jár futkosni, jött az ötlet, hogy mi lenne, ha a curlinges lányokkal csinálnánk csapatot.”

A tervezéskor néhány aggály is felvetődött Enikőben, ám azok a verseny közben szertefoszlottak: „Ahogy közeledett az Ultrabalaton, én kicsit kezdtem aggódni, hogy vajon milyen lesz 12 lánnyal végigcsinálni  az egészet, mennyi hiszti, nyűglődés lesz. De nagyon kellemesen csalódtam a csapatban. Azt hiszem, zökkenőmentesen, feszültség nélkül sikerült a hétvégét magunk mögött tudni, és így teljesíteni.”

Riesz-Rókusfalvy Zsófi volt a legtapasztaltabb futó a CurlinGirls-ben. Számos hosszútávú versenyen szerepelt már, így tudja mihez mérni az idei Ultrabalatonon szerzett élményeit: „Szerintem azért fantasztikus ez a verseny, mert igazán kemény kihívást jelent, ahol meg kell, hogy küzdj a saját korlátaiddal, ugyanakkor teljesen amatőrök számára is elérhető és teljesíthető. Számomra benne van minden, ami a sporthoz tartozik: öröm, szenvedés, küzdés és sportszerűség, az, hogy a csapatok itt nem a másikat akarják legyőzni, hanem önmagukat. Sokszor látni, hogy még az első helyért versengők is segítik, támogatják a rivális csapatot. Ez a szellemiség fogott meg, és úgy gondolom, ezt sikerült a mi csapatunkba is remekül adaptálni, hiszen nálunk is eltérő korosztályú nők szerepeltek, rivális egyesületekből jövünk, és nagyon különböző volt a felkészültségünk ilyen hosszú távú futóversenyre. Köszönöm mindenkinek, mert kivétel nélkül az összes futó beleadott apait-anyait!”

Fóti Balázs, az iRunnerz csapatának tagja röviden így foglalta össze saját élményeit a versenyről: „A szervezés fontos része volt a felkészülésnek. Több ízben találkoztunk, ahol a néhány perces egyeztetéseket követően – amikor a fontosabb kérdéseket vitattuk meg – a sörözés játszotta a főszerepet. Többen alaposan készültek heti több futással, voltak azonban olyanok, akik elfoglaltságaik vagy sérülés miatt kevesebbet készültek. Az egyik leginspirálóbb emlék csapattársunk, Roni gyűjteménye a hétvége legjobb mondatairól. Ilyen volt az északi parti frissítéskor elhangzott »A fejedre vagy a szádba kéred?«, a »4:30 felett kocogás«, valamint az »Aki nem sántít, az nem is futott.« mára aranyköpéssé vált mondatok.”

Mind a húsz futónak és az összes segítőnek életre szóló élményt jelentett ez a rendkívül intenzív hétvége, és a leglelkesebbek már most komolyan tervezik a jövő évi versenyt.

 

A CurlinGirls csapata:

Riesz-Rókusfalvy Zsófia, Rókusfalvy Orsolya, Szabó Enikő (End Hunters)

Kalocsai Vera, Palancsa Dorottya (Team Palancsa)

Bardocz-Bencsik Mariann, Nagy Gyöngyi, Szentannai Ágnes (Westbay-VSC Nők)

Keresztes Orsolya (WSC Rimes)

Fülöp Annamária, Klachmányi Beáta, Kornis Krisztina

 

Az iRunnerz csapata:

Fóti Balázs, Hall Krisztián (FTC Jégmadarak)

Rókusfalvy Zsombor (Westbay-Vasas)

Kiss Bálint (az MCSZ versenybírói testületének vezetője)

Bay Áron, Fésüs Virág, Juhász Gergely, Szentmihályi Gergely

 

Sok szeretettel gratulálunk mindkét csapatnak!

 

CurlinGirls másolata iRunnerz másolata