Búcsú – péntek 13-án

Nem sikerült a bravúr, a magyar válogatott a nyolcaddöntőben búcsúzott a svájci Champéryben zajló curling vegyes csapat világbajnokságtól. A törökök elleni pénteki nyolcaddöntőben már három end után 4-1-re vezetett az ellenfél, amely végül 8-3-as győzelmet aratott. A Tóth-Csősz Orsolya, Dencső Blanka, Balázs Dávid, Szabó Gergely összeállítású magyar csapat így összességében négy győzelemmel és három vereséggel zárta a tornát és számára ugyanúgy az egyenes kieséses szakasz jelentette a végállomást, mint az eddigi két vb-n résztvevő magyar csapatoknak is. A csoportkör után a magyar a nyolcadik, a török pedig a kilencedik kiemelt volt a nyolcaddöntők tábláján.

Szabó Gergely, a magyar válogatott skipje így értékelt a számukra ezzel véget ért torna után: “Sajnos vereséget szenvedtünk a török válogatott ellen, sokkal pontosabban dobták meg a draw köveket, így végig irányítani tudták a mérkőzést és a második félidőben, ami az erősségünk szokott lenni, sem tudtuk megfogni az ellenfelet. Összességében nincs okunk elégedetlenkedni, pozitív mérleggel zártuk a világbajnokságot. Annyi látszik, hogy komolyabb eredményt csak sokkal több edzéssel lehet elérni, mert a top 10 csapat ellen nem férnek bele hullámvölgyek. Büszkék vagyunk a csapat által elért eredményekre és köszönjük mindenkinek az egész hetes szurkolást! A támogatóknak, a Vasasnak és a Profession.hu-nak pedig köszönjük, hogy lehetővé tették a részvételünket a vb-n”

A világbajnokság délelőtti programjában az oroszok 6-3-ra győztek Izrael ellen, az első kiemelt Norvégia 6-5-re verte szoros mérkőzésen Angliát, Kanada pedig 4-3-ra győzött Lengyelország ellen, így a legjobb nyolc között már négy csapat ismertté vált. A további négy nyolcaddöntőt ma délután 13.00-tól rendezik a svájci vb-n. Az este hét órakor kezdődő programban pedig már jönnek a negyeddöntők, ahol a norvég-török, kanadai-orosz párosítás már ismert.

World Mixed Curling Championship 2017, Champery, Switzerland