2023. évi Országos Csapatbajnokság ’B’ liga

Januárban két hétvégén rendeztük meg az idei OCSB ’B’ ligát, ahol a 11 nevezett csapat 2 különböző kategóriában (női és férfi) küzdhetett az érmekért és az ’A’ ligába való feljutásért.

Női csapatok eredményei:
3 női csapat nevezett a bajnokságra, így az ő esetükben az érmeket illetően csak az volt a kérdés kinek a nyakába milyen színű fog csillogni. A feljutás ugyanakkor már nem volt evidencia, hiszen erre két hely volt kiadó.

Az UTE nők veretlenül meneteltek végig az alapszakaszban, így számukra biztossá vált a döntőben való szereplés (és ezzel kvalifikálták magukat az ’A’ ligába). Az elődöntőben az Ice Baby és a Polipok Girls szoros meccset játszottak, 9:8-as végeredménnyel végül az Ice Baby jutott be a döntőbe. Az aranyért így az UTE csapatával küzdhettek meg, ahol bravúros játékot játszva az UTE 12:1-re nyerte meg a Női OCSB ’B’ ligáját. Az Ice Baby az ezüstéremmel és a feljutással vigasztalódhatott.

Férfi csapatok eredményei:
A férfiak esetében 2 csoportban játszották az alapszakasz mérkőzéseit. Az A és B csoportban is 4 csapat mérkőzött meg, akik közül az első két-két helyezett kerülhetett be a rájátszásba. Az A csoportból a Legija Zagreb és a Rolling Stones jutott be, míg a B-ből a PTSE Titánok és az UTE United Leads (itt az első 3 helyen körbeverés miatt a DSC átlag döntött).

A rájátszás page system típusú lebonyolításban történt, ezért a csoportgyőztesek és a másodikok is egymás ellen játszottak. A PTSE Titánok 7:4-re győzte le a Legija Zagreb csapatát, az UTE United Leads pedig 5:3-ra Rolling Stones kerekesszékes csapatot. Ezután az UTE és a horvát Zagreb csapott össze, ahol az UTE 10-3-as fölénnyel nyerte meg a mérkőzést.

Így a bronz mérkőzést a Legija Zagreb és a Rolling Stones játszotta, amit kiélezett küzdelem után végül 9:6-ra a horvát csapat húzott be. A döntőt kiegyensúlyozott játékkal a PTSE Titánok nyerték még az UTE United Leads csapatával szemben. A feljutásnak azonban mindkét döntős csapat örülhetett!

Az érmek kiosztása három különböző kategóriában történt a nemek közötti és a külföldi csapatok tekintetében:

2023. évi Női Országos Csapatbajnokság ’B’ liga végeredmény:
1. UTE Nők
2. Ice Baby
3. Polipok Girls

2023. évi Férfi Csapatbajnokság ’B’ liga Nyílt Kategória végeredmény:
1. PTSE Titánok
2. UTE United Leads
3. Legija Zagreb (horvát)

2023. évi Férfi Országos Csapatbajnokság ’B’ liga végeredmény:
1. PTSE Titánok
2. UTE United Leads
3. Rolling Stones

Gratulálunk minden nevezett csapatnak a bajnokságon nyújtott szerepléséhez és minden dobogósnak az elért eredményéhez!

Kép: Tatabányai Curling Klub