Újpesti junior siker Hamburgban

Az UTE Ifjonti Hév csapata nyerte meg a hétvégén rendezett 8. Hamburg Junior Open versenyt. A Szarvas Kristóf, Tatár Lőrinc (skip), Kalocsay Ottó Dániel, Gazdag Zsombor, Sámson István összeállítású csapat két és fél nap alatt kilenc meccset játszott, ebből hetet megnyert. Külön érdekessége a tornának, hogy az alapszakaszban a fiúk alulmaradtak a remekül játszó füsseni lány-csapattal szemben.

A döntőben a magyar csapatnak egy izgalmas és a jelenlévők szerint kiemelkedő színvonalú mérkőzésen, remek taktikai érzékkel sikerült revansot venniük a füsseni lányokon. A kiválóan szervezett nemzetközi verseny (ahol öt német, egy holland illetve két cseh csapat szerepelt még) remek felkészülés volt a 2019 januári finnországi junior világbajnokság előtt.

IMG_4688

“A mérkőzések között volt lehetőségünk  eljutni Hamburg belvárosába az adventi vásárra, ahol megnézhettük a Németországban is különlegesnek számító adventi felvonulást. Köszönjük az UTE támogatását a versenyen történő részvételhez. A csapat elégedett lehet a szereplésével, hiszen ezzel az eredménnyel kiharcoltuk a jövő évi hamburgi versenyen való indulás jogát.” – összegzett elégedetten a csapat edzője, Szarvas Gábor.

 

IMG_4703