Újabb siker – ezúttal Észtország ellen

Szépen menetel az Eb-újonc férfi válogatottunk a helsingborgi curling Eurpa-bajnokságon. A szlovákok szombati legyőzését követően ugyanis vasárnap este Észtország ellen is jól taktikázott Kalocsay Ottó és csapata, amely Észtország ellen az utolsó endben két pontot írva győzött 6-5 arányban, így két fordulót követően is 100%-os a B-divízióban. A Kalocsay Ottó vezette csapat (Sámson István, Gazdag Zsombor, Gubányi Attila, Palancsa Péter) hétfőn délután a fociban mostanában sokat emlegetett walesi-magyar párharcban sem számít majd esélytelennek, igaz még öt mérkőzése van hátra a csapatnak, így nem érdemes különösebben számolgatni. A mezőny kiegyensúlyozottságát mutatja, hogy két fordulót követően egyébként a nyolc csapatból álló csoportban már csak a magyar és a finn válogatott számít veretlennek.

Le Gruyère AOP European Curling Championships, 2019, Helsingborg, Sweden

“Nagyon izgalmas párharc volt, ahol egy nagyon összeszokott észt csapat ellen igazi presztízsmeccset sikerült megnyernie a mieinknek. A mérkőzés második felében el tudtunk” lopni” egy endet így azt észt csapatnak kellett felzárkóznia. A 9. endben az utolsó dobás előtti időkérésnél nagy kérdés volt, írjuk-e meg az 1 pontot mi és vezessünk az utolsó játékrész előtt vagy adjuk oda nekik az endet és végül a befejező kő jogával próbáljuk 2-vel megnyerni az utolsó játékrészt és egyben ezzel a mérkőzést is. Végül odaadtuk az ellenfélnek az 1 pontot és a befejező endben hibára kényszerítettük az ellenfelet és 2 pontot írva megnyertük a mérkőzést. Nagyon jó a hangulat, a kezdeti izgalmak után, így holnap kicsit kevésbé feszülten várjuk a walesiek elleni meccset.” – mondta edzőjük, Rókusfalvy András az újabb, sikerrel megvívott találkozó után.

A magyar érdekeltségű csoport vasárnapi eredményei: Wales – Szlovákia 7-6, Finnország – Csehország 6-5, Spanyolország – Bulgária 11-2

A magyar férfi curling válogatott menetrendje a helsingborgi Eb-n:

november 18. hétfő 14.00 Magyarország – Wales

november 19. kedd 9.00 Magyarország – Spanyolország

november 19. kedd 19.00 Magyarország – Finnország

november 20. szerda 12.00 Magyarország – Bulgária

november 20. szerda 20.00 Magyarország – Csehország