Megint kanadai skalp…

Egy győzelem és egy vereség volt a mérlege kedden a magyar csapatnak az Ausztriában zajló Winter World Masters Games-en is, amelynek curling tornáját Kitzbühelben rendezik. Ezen a versenyen a skip Ézsöl Gábor vezetésével a Dr. Halász Csilla – Szurmai-Palotai Piroska – Fóti Balázs összeállítású csapat vesz részt, amely kedden délelőtt az oroszoktól kapott ki 5-2-re, délután viszont kanadaiak négyes számú csapata ellen sikerült javítania (8-2), így négy fordulót követően 2/2-es mérleggel áll.

“Reggel az oroszok ellen kezdtünk, az első félidőben irányítottuk a játékot, de az orosz csapat egy-egy szerencsés dobással menteni tudta a nehéz helyzeteit és így szoros állás alakult ki. A második félidőben a játékunk pontatlanná vált, ezért Balázsnak nehezebb köveket kellett dobnia. Volt esélyünk 2-3 pontot írni, de sajnos nem sikerült, így fájó vereséget szenvedtünk. Délután újra egy kanadai csapattal mérkőztünk meg, ezen a mérkőzésen játszottunk eddig a legjobb formában, úgy tűnik ezen a tornán a tengerentúliak ellen megy jobban a játék. Szerencsére a csoportban több európai ellenfelünk nem lesz, két amerikai összecsapás var még ránk a következő két napban.” – nyilatkozta Ézsöl Gábor csapatkapitány a hosszúra nyúlt játéknap után.

IMG-6307bfe1e39db6f07551f3bdfa7b2a44-V